Üzleti tippek

Letaszították a trónról a Google-t

A Microsoft és a Rolex is megelőzte a Google-t a Superbrands márkák legfrissebb (2009/2010-es) listáján Angliában. Különösen a luxusóra szereplése számít nagy meglepetésnek, hiszen a korábbi rangsorban a top10-be sem fért be a Rolex.

A Superbrands-kutatásból, amely a fogyasztók számára legkedveltebb márkák rangsorát jelenti, kiderül az is, hogy a leelőzött Google a dobogó harmadik helyén végzett, a British Airways, a brit közszolgálati médiabirodalom, a BBC és a Mercedes-Benz előtt.

Tavaly nem szerepelt az első tízben, idén viszont bekerült a legjobbak közé a Coca-Cola (7.), a Lego (8.), az Apple (9.) és az Encyclopaedia Britannica (10.). Utóbbi ráadásul nagyot ugrott előre, hiszen az előző listán csak a 29. helyet szerezte meg.

Vannak olyan brandek is, amelyek náluk is nagyobbat javítottak korábbi pozíciójukhoz képest. A McDonald’s például 227 helyet ugrott előre, és így a 143. lett, de sokat erősödött a másik gyorséttermi lánc, a Burger King is, amelyik 189 hellyel múlta felül a korábbi pozíciót, és végül a 259. lett.

A listára első alkalommal felkerültek közül kifejezetten jó helyezést szerzett a Krispy Creme (68.) vagy éppen a L’Occitane (146.)

A rangsort ezúttal is 2100 felnőtt szavazó válaszai alapján állították össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik