Az idén augusztusban csupán hatezerrel, 1,067 millióra bővült a digitálisan televíziózó háztartások száma Magyarországon - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből.
Összefognak a magyarországi Blu-ray érintettségű cégek, a jövőben együtt népszerűsítik az új formátumot. Az együttműködésben a filmforgalmazók és a HD-tv-t és -lejátszókat gyártó cégek egyaránt részt vesznek.
Jövő nyárig dolgozhat az NFÜ-nek az a médiaügynökség, amely elnyeri a 600 milliós keretösszegű médiavásárlási tendert. A meghívottak közé jövő hét elejéig lehet jelentkezni.
Megalakult a Vidéki Újságírók Egyesülete, a szervezet nyitott, tagjaik sorába elsősorban a kisebb szerkesztőségek munkatársait várják, de a pályájuk elején álló fiatalok is beléphetnek.
Interjú olvasható Dávid Ibolyával a magyar Playboyban. A magát konzervatívnak valló párt elnöke különböző ruhákban látható az erotikus férfimagazinban, s sokat beszél Orbán Viktorról is.
Kedden közel 900 ezer forint bevételt hozott az MTV-nek az új reggeli műsor – közölte a köztelevízió, amely tovább takarékoskodik: elküldi próbaidős munkatárait és nyugdíjasait, így Vitray Tamást és Szinetár Miklóst is.
Átlépte a kétmilliárdot az Apple webáruházából, az App Store-ból iPhone-ra és iPod Touch-ra letöltött alkalmazások száma. A két készülékből már több mint 50 milliót adtak el világszerte.
A postán először kapott kéretlen reklámhoz október 1. után már mellékelni kell egy borítékot, amelynek visszaküldésével ingyen lemondható a további reklám - ezt tartalmazza a reklámtörvény októbertől hatályos szakasza.
A Nap-kelte producere bízik abban, hogy a reggeli műsor a napokban visszakerül a Magyar Televízió (MTV) mindkét csatornájára; Gyárfás Tamás kedden azt mondta az MTI-nek: várja, hogy a kuratóriumi elnökség előző esti döntése után mikor veszi fel vele az ügyben a kapcsolatot a közmédium menedzsmentje.
Tizenkét év után munkahelyet vált Málnay B. Levente, az MTV Networks Magyarország vezérigazgatója. Információink szerint az egyik konkurens televíziós cég első számú vezetője lesz.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte-szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
A műsortartalmakat felügyelő médiahatóság egyik legfontosabb feladata a kiskorúak védelme - mondta Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke hétfőn Balatonalmádiban, egy nemzetközi médiakonferencia megnyitóján.