A Quad Light hatékonyságát ezentúl méri a GfK. A városi utcákon feltünő négykerekű reklámhordozók a tulaj szerint remek eszközei a gerillamarketingnek.
A Mammut Bevásárló- és Szórakozató Központ interaktív ügynökségi tendert írt ki, amelynek eredményeként a Mirai Interactive ügynökséget választotta együttműködő partnerként.
A nagyobb hazai kiadók a felkészülés évének tekintik 2007-et, és arra számítanak, hogy a háttérmunkák még ebben az esztendőben látható eredményt hoznak új vagy megújult médiumok képében.
Érdemben nem foglalkozik sem az Országgyűlés, sem annak kulturális és sajtó bizottsága azzal a médiatörvény-tervezettel, amelyet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) felkérésére készített közel kétéves munkával egy szakértői bizottság.
A Viacom Inc. médiabirodalom szerzői jogi védelem alatt álló szórakoztató anyagok engedély nélküli használatáért 1 milliárd dollárra pereli a Google Inc.-et, illetve annak videótartalom megosztóját, a YouTube-ot.
Előítéletek övezik az Al Jazeera tevékenységét, pedig az a nyugati média működési elvei alapján dolgozik - állítja Riz Khan. A BBC és a CNN egykori sztárja, aki ma a katari székhelyű hírtelevízió angol nyelvű adásának meghatározó arca, exkluzív interjút adott a Figyelő számára.
Körülbelül havi egymillió euró lesz a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai székházának bérleti és üzemeltetési díja – közölte az MTI érdeklődésére Csorba Mária, a közszolgálati médium sajtómenedzsere.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt. az Est Média Csoport megszerzése után újabb médiaakvizíciót hajtott végre. A cég az Est Csoporthoz tartozó O-Zone-nal együtt a beltéri hirdetési piac egyik főszereplőjévé válik.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt. többségi részesedést szerzett az EMG Médiacsoport Vagyonkezelő Kft-ben, és ezen keresztül a Pesti Est Kft-ben, mely az országosan megjelenő Est-lapok kiadója.
A lappiacon 2000 óta jelen lévő MX-TIME magazin 2006-os újrapozicionálása után új arculattal, jelentősen kiszélesedett olvasói és hirdetői körrel került az Absolut Media lapportfoliójába.
Az utolsó felvonásban a külpolitikai és a gazdasági rovat vezetőjétől vált meg a Magyar Hírlap vezetése, és felmondott az egyik főszerkesztő-helyettes.
Elkészült a televíziózás és rádiózás digitális átállásának stratégiai előterjesztése a kormány részére, a dokumentum részleteiben a Miniszterelnöki Hivatal honlapján tekinthető meg.
Ahogy közeledik a világ teljes összeomlása, egyre több polgár ébred rá, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik – legalábbis a TV2 legújabb sorozatában. Repülő emberek és időt megállító asszonyok a képernyőn.
Beismerő vallomást tett az a török tizenéves, akit a török rendőrség előzőleg meggyanúsított Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásával - jelentette vasárnap a török tömegtájékoztatás.