média

Négyszázezer hazai háztartásban fogható hét eleji indulása óta a Fishing and Hunting horgász- és vadásztévé. A csatorna célközönsége a két időtöltés 750 ezres rajongótábora.
2008. 02. 13. 13:44
Nagy csaták lesznek a hirdetési piacon, a mozik sportközvetítésekkel erősítenek, míg a telefonok olcsóbbak lesznek, mint a rajtuk tárolt tartalom - többek között ezt jósolja a DTT 2008-as elemzése.
2008. 02. 12. 16:17
A Digital Natives szerződésének felbontását kezdeményezte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Szakállamtitkársággal. A céget – a kormány internetes kommunikációját javítandó – a nemzetközi online megoldások legjobb gyakorlatának elemzésére kérte fel a szakállamtitkárság.
2008. 02. 12. 14:57
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségére kiírt pályázat kedden, miután a posztra jelölő kuratóriumi elnökség tíz tagja közül csak ketten adtak le érvényes voksot - közölte az egyik kurátor, Kozák Márton.
2008. 02. 12. 10:51
Egyik induló tévéelnökké jelölését sem támogatják a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai. Ezt Szabó László közölte mind az öt ellenzéki tag nevében. Ebben az esetben március 4-től nem lesz vezetője a köztévének, Rudi Zoltán jelenlegi elnök mandátuma ugyanis lejár, a médiatörvény értelmében pedig már nem lehet azt meghosszabbítani.
2008. 02. 11. 18:38
A szlovák Profesia a Gold Communications Kft.-t bízta meg PR-tevékenységének ellátásával. Az ügynökség elsődleges feladata a cég magyarországi sajtókommunikációjának szervezése, illetve annak összehangolása az anyavállalat nemzetközi PR-törekvéseivel.
2008. 02. 06. 11:39
Kétfordulós meghívásos pályázat útján választotta ki a Mart Épületgépészeti Kft. azt a céget, amely január elsejétől a vállalat teljes körű public relations és public affairs tevékenységéért felel.
2008. 02. 04. 11:52
A könyvpiac régóta meglévő problémái vezettek az Alexandra és a Libri között december óta tartó mosolyszünethez. A két cég elsősorban egymásnak okoz kárt a háborúskodással - írja legújabb számában a Marketing&Média.
2008. 02. 01. 10:07
Az Advent International társfinanszírozó partnere, az Accession Mezzanine Capital (AMC) vásárolta meg a Danubius Rádiót – tudta meg megbízható forrásból a FigyelőNet. A Kelet-Közép-Európa első alárendelt hitelezéssel foglalkozó alapjaként ismert társaság százszázalékos tulajdonrészt szerzett a rádióban. A felek a tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra.
2008. 01. 31. 16:11
Március végén mutatják be a veszprémi Petőfi Színházban az Indul a bakterház című darabot, amelynek főszerepét Utasi Árpád, az egyik kereskedelmi tévé tehetségkutatójában feltűnt mesemondó fiú játssza.
2008. 01. 30. 18:05
Olvasói sztorik