magyar férfi kézilabda válogatott
Már a félidőben kilenccel vezetett a címvédő, amely 40 gólt dobott nekünk.
Azt ígéri, ahogy eddig mindig, úgy a negyeddöntőben is mindent kiad magából a csapat.
A kapus azt mondja, a vb-negyeddöntőben bár ki lesz az ellenfél, nekimegyünk.
Dánia vagy Egyiptom következik a legjobb nyolc között.
Hanusz Egon mellett Bodó Richárd, Bóka Bendegúz és Rosta Miklós is szórta a gólokat.
Végig koncentráltan játszott a magyar csapat, amely az utolsó középdöntős meccsen 12 góllal verte a Zöld-foki Köztársaságot. Ha este a svédek megverik Portugáliát, akkor ott vagyunk a negyeddöntőben.
A jobb szemén felületes, a bal szemén súlyosabb, bevérzéses sérülést szenvedett.
Bár az Eb balul sikerült, ezt a feladatot kötelező megoldani.
A kéziszövetség alelnöke úgy érzi, nem szakadtunk le a mezőnytől a mostani kudarc ellenére.
Máthé Dominik úgy fogalmazott, az eddigi legértékesebb góljának tartja a portugálok elleni meccs győztes találatát.
214. meccsén szerezte első gólját a magyar válogatottban a kapus.
A Balatonfüred kapusa került be a helyére a keretbe.
Elárulta, miért olyan hatékony az edzői stáb, de a dicséret szerinte a játékosokat illeti az ötödik hely után.
A pszichológiailag optimalizált célfilozófia a lehető legjobb volt a csapat számára, mondta a korábbi szövetségi kapitány.
Ötödik mérkőzését is megnyerte a magyar csapat.
Az első félidőben elléptünk, a másodikban okosan játszottunk, 30-26 a vége. Ott vagyunk a nyolc között, ahogy a spanyolok is.
A lengyelek úgy vannak vele, ha meg tudták szorítani az Eb-győztes spanyolokat, akkor ellenünk is tudnak hozni egy bravúrt.
Brazília volt az ellenfél a középdöntő első fordulójában.
15 percig volt szoros a meccs, aztán sikerült ellépni, és bár a második félidőben egyszer feljött az ellenfél, újra a gázra léptünk. Folytatás szombaton a lengyelek ellen.
Magukat tartják az esélyesebbnek a csoportelsőségre.
A németekkel leszünk harcban a csoportelsőségért. A másik két csapat ellen még sose játszott a magyar válogatott.
A januári Eb-n csak jót mondtak róla a válogatott játékosai.
A Szeged egyik légiósát is beszavazták a szurkolók és a szakemberek.
Az országban mindenki lázba jött a bravúrokat halmozó fiatal kézilabda-válogatott elődöntős esélyétől, de valójában nem volt reális ennek elérése.