Élő Sport

Eszméletlen hajrával verte Portugáliát, és ezzel ott van az olimpián a férfi kéziválogatott

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-27-re verte Portugáliát, és ezzel kijutott a párizsi olimpiára. A magyar csapat legutóbb 2012-ben, Londonban szerepelt az olimpián.

A magyar csapat – amelyből ezúttal Szöllősi Szabolcs, Krakovszki Bence, Krakovszki Zsolt és Palasics Kristóf maradt ki – annak tudatában kezdte a meccset, hogy csak győzelem esetén szerez olimpiai kvótát.

Még tíz perc sem telt el, amikor a portugálok időt kértek, mert 7-4-es hátrányban voltak a jól összpontosító, higgadtan, pontosan játszó házigazdákkal szemben. Amikor egy gólra felzárkózott az ellenfél, Bartucz László váltotta Mikler Rolandot a magyar kapuban, és két védéssel mutatkozott be.

A túloldalon is kapust cseréltek, de a huszadik percig kellett várniuk az első védésükre. Ekkor már 13-9-re vezetett a házigazda, de a 24. perc után megakadt a támadójátéka, a hibákat pedig rendre góllal büntette az ellenfél.

Bodó Richárdék hat percig nem találtak be, a hatékonyabb védekezésre váltó portugálok egy 4-0-s sorozattal fordítottak és a meccs során először vezettek, de az első félidő döntetlennel ért véget.

Árulkodó statisztikai adat volt, hogy a portugál csapat héttel többet lőtt kapura az első harminc percben, mint a hazaiak, Bartucz viszont öttel több védéssel rendelkezett, mint az ellenfél kapusai.

Nem kezdte jól a második felvonást a magyar együttes, ráadásul Bánhidi Bence boka-, Ancsin Gábor pedig térdsérülés miatt kivált a játékból. A szakmai stáb 21-18-as hátránynál időt kért, Bánhidi vissza tudott állni, és úgy tűnt, csapata lassacskán megtalálja a megoldást az ellenfél gyors visszarendeződésére és rendkívül szigorú védekezésre (22-22).

Az utolsó 12 percet Sipos Adrián nélkül játszották le a magyarok, mert a beálló döntetlen állásnál piros lapot kapott fejre irányuló ütésért. Portugália megint ellépett kettővel, ekkor Fazekas Gergő helyére visszaállt Lékai Máté irányítani, és ez bizonyult a siker kulcsának. Egy 3-0-s sorozattal összejött a fordítás, a 27. perc után megint a házigazdáknál volt az előny, és 27-25-nél elérhető közelségbe került a kvóta.

A következő gólt az ellenfél lőtte, de a meccs legvégén a remek magyar védekezés, Bartucz bravúros védései, illetve – a később a mezőny legjobbjának megválasztott – Imre Bence, Bodó Richárd és Lékai Máté góljai olimpiai kvalifikációt jelentettek.

Mikler Roland egy, Bartucz László 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. Pedro Portela hat, Martim Costa és Luís Frade öt-öt góllal, Diogo Marques öt védéssel zárt, míg váltótársa, Gustavo Capdeville egyszer sem tudott hárítani.

A két csapat tizedik egymás elleni mérkőzésén három portugál siker mellett hetedszer győztek a magyarok, írja az MTI.

A magyar férfiválogatott eddig nyolc alkalommal szerepelt az olimpián, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés.

Férfi kézilabda olimpiai selejtező, 3. csoport, 3. forduló:

Magyarország – Portugália 30-27 (16-16)
Tatabánya, Tatabányai Multifunkciós Csarnok
v.: Schulze, Tönnies (németek)
Magyarország: Mikler – Bóka 1, Szita 4, Lékai 2, Bánhidi 4, Ancsin 2, Imre 9. Cserék: Sipos, Fazekas 2, Ligetvári, Bartucz, Bodó 1, Ilic 3, Rosta 2.
lövések/gólok: 39/30, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
kiállítások: 6, illetve 8 perc

 

A másik meccsen:
Norvégia – Tunézia 41-24 (20-12)

 

A végeredmény: 1. (és kvótát szerzett) Norvégia 6 pont, 2. (és kvótát szerzett) Magyarország 4, 3. Portugália 2, 4. Tunézia 0

 

Az olimpia férfi kézilabdatornájának résztvevői:
Franciaország (rendező), Dánia (világbajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (a Pán-Amerikai Játékok győztese), Japán (ázsiai selejtező győztese), Svédország (Eb-bronzérmes, az Európa-bajnok jogán), Spanyolország, Szlovénia, Németország, Horvátország, Norvégia, Magyarország

29-27

Areia megint higgadt volt, kettőre fogyott az előny.

29-26

Imre Bence zseniális, másfél perccel a vége előtt is gólt lőtt. Három ide. Időt kértek a portugálok.

28-26

Már fent volt a bírók keze, de Bodó nem remegett be, nagyon nagy erővel zúzta be. Ejj: Bodót szórták ki a német bírók. Nehéz lesz így.

27-26

Lékai ment be, bántották, hetest kaptunk. Imre Bence bevágta, kettő ide. Cavalcanti szépít.

26-25

A jobbszélsőre, Areiára jött ki a figura, ezt most nem foghatta Bartucz. Iksz megint. De csak addig, míg nem jutott el a labda Imre Bencéig. Persze, hogy gól!

25-24

Bartuuuucz! Mekkora védés! A vezetésért támadhatunk! Vezetünk is, Ilic dobta be Lékai passzát.

24-24

Megint Imre Bence, döntetlen.

23-24

Fernandest küldték ki a bírók, a létszámfölényt Imre Bence fejezte be góllal. Ez volt az ötödik gólja.

22-24

Frade két emberrel a nyakán piszkálta be valahogy, majd Bodó messziről forgácsolta a lécet. Areia a jobb szélről szerzett gólt, kettő oda.

22-22

Bartucz védte F. Costa közelijét, de sajnos a másik oldalon Bodó is eladta a labdát, nem tudtuk átvenni a vezetést. Aztán Sipos kapott a videózás után egyből pirosat, elég szerencsétlen helyen találta el az ellenfelet.

22-22

Bartuczban akadt el egy újabb lövés, Fazekas pedig a bal kapufa segítségével egyenlített.

21-22

Rosta maradt üresen, ki is használta. Egy a hátrány, a portugálok időt kértek.

20-22

Fazekas alaposan megdolgozták, de így is bedobta. Cavalcanti kapott egy kiállítást, ez most nagyon fontos két perc!

19.22

Kimaradt a portugál támadás, de Bartucz indítását sajnos lehalaszták a portugálok. Közben F. Costa visszatért a portugálokhoz, de a gólt testvére, M. Costa szerezte.

19-21

Kissé tanácstalanok voltunk támadásban, Szita helyzet nélkül lőtte el, a kapusról ez is kijött, de Rosta most nem tudta beütni a kipattanót. A portugálok a passzív határán kaptak egy hetest, Areia lövése után videóztak, majd úgy ítélték meg a német bírók, hogy a lécről lepattanó labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon.

19-21

Na, életjel, Rosta dobott be egy kipattanót. Most Ancsi maradt lent a földön a térdét fájlalva, Szita esett rá, amikor rátolták a portugálok lövés közben.

18-21

Kezdenek meglógni a portugálok, Duarte góljával már hárommal vezetnek, Chema időt is kért.

18-20

Bánhidit akartuk megjátszani, de szerelték, majd Portela az üres kapuba talált. Kettő oda. Bánhidi lent marad a portugál kapu előtt, a bokájára kapott egyet.

18-19

Végre egy Bartucz-védés, spárgázva szedte ki a labdát a jobb alsó elől. Viszont Sipost kiküldték, emberhátrányba kerültünk.

18-19

Frade pattintja be, megint ők vezetnek.

18-18

Martim Costa nagy formában kezdte a második félidőt, megint ő talált be. Bánhidi fordult le az emberéről, zseniális alakítás volt.

17-17

A portugálok egyik legjobb, F. Costa sérült meg, a vállát fájlalva ült le a kispadra.

Olvasói sztorik