Sport

Az utolsó előtti másodpercben esett góllal kapott ki a férfi kéziválogatott

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 26-25-re kikapott Csehországtól a pénteken Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen.

A Telkiben készülő magyar keretből csak Lékai Mátét nem nevezték a mérkőzésre. Távollétében, illetve Mikler Roland hiányában Ancsin Gábor volt a csapatkapitány.

Az oldalvonal mellett két olyan spanyol szövetségi kapitány állt, akik 2012 és 2017 között együtt dolgoztak a Telekom Veszprémnél: a magyarokat irányító José María Rodríguez Vaquero a csapat irányítójaként, Javier Sabaté pedig előbb másod-, majd vezetőedzőként.

Együtt öt bajnoki címet, öt Magyar Kupát és két Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyertek.

Ancsin az első tíz percben három gólt lőtt, a támadójáték jól működött, a védekezés azonban nem volt kellően hatékony, ezért nem tudtak ellépni a házigazdák. A magyarok a cserék hatására elveszítették játékuk feszességét, egyre több lett a hiba, ezért több mint nyolc percig nem született hazai gól. Ebben az időszakban 9-7-ről 9-11-re alakult az állás, és bár egy percen belül sikerült egyenlíteni, Chema Rodríguez nem kért időt, és Sabaté is csak a legvégén, így az első félidőben már nem változott a játék képe (12-12).

Az első negyedórában kimondottan biztató volt a magyarok játéka – elsősorban támadásban –, ám a teljesítmény a második negyedórára alaposan visszaesett.

A második felvonás elején ismét összeszedettebben kézilabdázott a magyar csapat a szívósan küzdő csehek ellen, és a meccs kétharmadánál először vezetett három találattal (18-15). Bő öt perccel később megint egyenlő lett az állás, majd újra a cseheknél volt az előny.

Hiányzott a pontosság és az átütőerő magyar oldalon, ami a felkészülési időszakban nem meglepő. Máthé Dominik hibái után egyre távolabb került a győzelem lehetősége, és bár Fazekas Gergő 23 másodperccel a vége előtt egyenlített,

Matej Klíma az utolsó előtti másodpercben megszerezte a vendégek győztes gólját.

Bartucz László és Palasics Kristóf öt-öt védéssel, a túloldalon Klíma és Jakub Hrstka hat-hat góllal zárt. A két együttes harmincadik egymás elleni meccsén – két döntetlen és húsz magyar siker mellett – nyolcadszor győztek a csehek.

A két csapat szombaton 15 órától Telkiben zárt kapuk mögött, nem hivatalos mérkőzésen ismét összecsap egymással. A szerdán kezdődő németországi Eb-n a magyarok január 12-én 20.30-tól Montenegró ellen játsszák első csoportmeccsüket Münchenben.

„Egy góllal kikapni, döntetlent játszani, vagy egy góllal nyerni, egy ilyen meccsen lényegében teljesen mindegy, nem is vagyok elégedetlen. Amire szerettük volna, arra ez a meccs jó volt” – nyilatkozta a magyarok kapitánya, aki éppen ezen a napon lett 44 éves.

Hozzátette, az edzéseken gyakoroltakat ki tudták próbálni meccshelyzetben, külön pedig nem készültek túl sokat a csehek ellen, hiszen nem ez volt a lényeg.

Ez a meccs teljesen rendben volt az Európa-bajnokság előtt. Amit látni akarunk, azt láttuk

eredmény, felkészülési mérkőzés:

Magyarország – Csehország 25-26 (12-12)
a magyar gólszerzők: Szita, Ancsin, Máthé 4-4, Fazekas, Bánhidi 3-3, Rosta, Hanusz, 2-2, Szöllősi, Bóka, Krakovszki Zs. 1-1
lövések/gólok: 39/25, illetve 40/26
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 10 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik