Szerdán Berlinben mutatták be a német lapoknak az Ungarischer Akzent című, minden művészeti és kulturális ágra kiterjedő rendezvénysorozatot, amely egy évig népszerűsíti a magyar kultúrát Németországban.
A Sotheby's New York-i árverésén rekordáron kelt el egy a fotótörténeti mű, amely ugyancsak New Yorkban Long Islanden készült, a fényképész pedig egyike volt azoknak akik elsőként kísérleteztek a színes technikával – adta hírül a BBC Online.
Bartók Béla művei mellett az úgynevezett verismo irányzathoz sorolható komponisták muzsikája csendül fel az idén a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon - közölték a szervezők kedden Budapesten.
A kortárs komolyzenére irányul a figyelem idén a Bartók jubileum és Kurtág György születésnapja kapcsán - mondta Bozóki András kulturális miniszter hétfőn, a Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatóján.
Norah Jones nyolcszoros Grammy-díjas amerikai jazz énekesnő először fog filmben szerepelni. Vong Kar-vai hongkongi rendező Lady from Shanghai (Sanghaji hölgy) címmel jegyzi a filmet, a témája pedig a Katrina hurrikán tavaly nyári pusztítása New Orleansban.
Elkezdődött a 2006. évi Súgó Csiga Díj szavazás első szakasza: a közönség jelölései alapján a 25 legtöbb szavazatot kapott színész kerül majd be a második fordulóba.
Március 13. és 19. között a Budapest Zeneváros című rendezvény keretében a Petőfi Csarnok színpadán többek között a Muzsikás, a Vágtázó Csodaszrvas, Kiscsillag, a PUF valamint számos blues-legenda mellett az amerikai Klezmatics, és az Art Ensemble of Chicago váltja egymást.
A Párizsi Magyar Intézet „A csoda megtörtént" címmel egyhónapos filmsorozatot vetít február 16-tól március 16-ig a közelmúltban készült, a csoda témaköréhez kapcsolódó filmekből.
Rekord áron, 103 ezer Ft-ért kelt el a György-Villa Pincészet 9 literes Cabernet Sauvignon 2003-as évjáratú bora az Első Magyar Borok Bálja jótékonysági árverésén.
A Variety információi szerint a kanadai direktor egy fekete komédiát forgat majd a közeljövőben. A Bruce Wagner által jegyzett Maps to the Stars, a hollywoodi intrikákra és kicsapongó életmódra fog fókuszálni.
"Ha az apuka gyakran megsérti a közlekedési szabályokat, nem szabad csodálkoznia, ha a fia az internetről illegális kópiákat készít filmekről, vagy zenékről" - vélekedik Kerstin Reich tübingeni pszichológus.
Február 16-án az A38 vendége a francia La danse du chien lesz, amely a szervezők szerint Tom Waits, a Morphine és a punk elemeit ötvözi. Az este fellép még a Pál Utcai Fiúk is.
Kétmilliárd forintos költségvetéssel folytatódik a fennállásának centenáriumát ünneplő Szépművészeti Múzeum külső-belső felújítása 2006–2007-ben – írja a Magyar Nemzet. A spanyol mesterekre már több mint 20 ezren voltak kíváncsiak.
Finbarr O'Reilly, a brit Reuters hírügynökség kanadai fotósa nyerte el a World Press Photo (a Világ Sajtófotói) 2005-ös fődíját. Magyar fotós is van a díjazottak között.
Hétvégére negyedévszázados rockereket, fiatal együtteseket, világzenei fesztivált, és történelmi musicalt ajánlunk azoknak akik hajlandók elhagyni otthonukat, akik nem, azoknak az új Potter-könyvet, és a torpedó alakú tonnás gyilkost.
Sólyom László köztársasági elnök nevében Erdős André Magyarország párizsi nagykövete csütörtökön a francia fővárosban átnyújtotta Fejtő Ferencnek a Nagy Imre Érdemrendet.