lewis hamilton

„Nagyon csalódott vagyok. Elég jó versenyt futottam. Igazán jól szórakoztam. Jó, hogy egyértelműen előrelépéseket tettünk és kihívói voltunk a Red Bulloknak. A csapat hihetetlen munkát végzett” – mondta a 2008-as év világbajnoka BBC-nek adott nyilatkozatában. „Jó volt úgy idejönni, hogy fejlődni tudtunk és tökéletes eredményt érhettünk volna el az egyéni –és a konstruktőri tabella szempontjából. [...]
2010. 05. 10. 03:06
A kis híján vb-címet nyert Eddie Irvine ugyan hét évvel ezelőtt befejezte aktív karrierjét, ennek ellenére remek pozíciót foglal el a listán. A jelenleg Miamiban élő Irvine Írország leggazdagabb sportolójának számít, a két sziget összesített listáján pedig az ötödik helyre került. Igaz nyolcvanmilliós keresetére nem a versenypályán tett szert, az nagyrészt ingatlanbefektetésekből származik. Ez a [...]
2010. 05. 03. 17:28
Lewis Hamilton a 2010-es szezonkezdet előtt jelentette be, hogy a gyerekkorától versenyzői pályafutását egyengető édesapja, Anthony nem a menedzsere többé. Az idősebb Hamilton a tengerentúli futamokon nem volt ott, és a McLaren 25 éves pilótája Kínában azt is elárulta, hogy nem is nagyon beszélnek a “szakítás” óta. AJÁNLOTT LINKEK: F1: Hamilton nem tárgyal az apjával [...]
2010. 04. 19. 14:09
Lewis Hamilton kétségkívül az Ausztrál Nagydíj egyik hőse volt, a mclarenes észvesztően sokat akciózott, bizonyította, hogy nem véletlenül lett világbajnok. Rossz döntést hozott a McLaren, amikor másodszor is kihívta kerékcserére, utolérte ugyan az egyszer kiállt Fernando Alonsót, de előzni nem tudott, sőt végül Mark Webber ki is pöckölte a pályáról, így csak hatodik lett. A [...]
2010. 03. 29. 10:30
A szezonnyitó melbourne-i hétvégén Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát, és sokáig behozhatatlannak tűnő előnnyel vezetett, ám végül egy technikai hiba visszavetette, és negyedikként intették le. Lewis Hamilton szerint a 2010-es szezon második futamán, Ausztráliában is a Red Bullok számítanak az elsőszámú esélyesnek. „Elképesztő a sebességkülönbség az autók között. Már tavaly is gyorsak voltak, [...]
2010. 03. 22. 12:37
Olvasói sztorik