Forma-1

Hamilton nem szokott hozzá a negyedik helyhez

A McLaren brit pilótáját magánéleti gondok gyötörték, emiatt nem tudott kellőképpen koncentrálni.

A 25 éves pilóta közepesen kezdte a száguldó cirkusz 2010-es idényét, azonban a szezon második felében háromszor is kiesett, ez pedig később a világbajnoki címébe került, negyedik lett a ponttáblázaton Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Mark Webber mögött.

A 2008-as győztes a BBC rádiónak elmondta, magánéleti gondok gyötörték, amik megosztotta a figyelmét, valamint az apjával történő szakítás sem tett jót neki. Úgy érzi kicsit hasonló cipőben járt mint Tiger Woods, a golfozó családi perpatvara után profi pályafutása első olyan szezonján van túl, amikor egyetlen tornát sem nyert.

Az elmúlt évet értékelve Lewis Hamilton megállapította, nincsen hozzászokva a negyedik helyhez. A jövőről elárulta, hogy kitisztult a feje, így sikerekben gazdag új évre számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik