Egyre több szülő fontolgatja, hogy befektetési céllal lakást vásároljon a felsőoktatásba bekerült gyermekének. Ha a család összefog és okosan tervez, akkor nagyon jól járhatnak.
Egyre többen vásárolnak befektetési céllal lakást, illetve azért, hogy ki is adják. Az egyetemek környékén nagyobb eséllyel tudnak kiemelt hozamot elérni.
Csütörtökön este meghúzták a ponthatárokat, így az újonnan bekerült egyetemisták már a következő feladatra koncentrálhatnak – hogy lakást találjanak maguknak.
Élénkült a használt lakások piaca az első félévben. Az Otthon Centrum kicsivel 10 százalék feletti, míg a Duna House 13 százalékos forgalombővülésről számolt be az első félévben.
Óriási népszerűségnek örvend az interneten az a levél, amit egy amerikai férfi írt újonnan beköltözött szomszédjának. De az is lehet, hogy az egész csak reklámfogás.
Az árak még nem emelkednek, továbbra is túlkínálat van, de már kezd élénkülni a piac. Lehet, hogy lassan érdemes lépnie annak, aki költözne, vagy befektetne.