Belföld

Magyar Nemzet: Tóbiás költségtérítéssel trükközött

Az MSZP elnöke évek óta vett fel úgy pluszpénzt, mint nyíregyházi, miközben már Érden élt – írja a lap szerdai számában.

AZ MSZP közleménye

A szerdai Magyar Nemzetben megjelentekkel kapcsolatban az MSZP közli, hogy Tóbiás József minden vonatkozó jogszabályt betartott a költségtérítéséhez és a dombrádi családi ház eladásához kötődően.

Annak ellenére vett fel évekig költségtérítést Tóbiás József nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, hogy közben saját bevallása szerint is Érden lakott Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori családi házában – számolt be a Magyar Nemzet.

A lap közlése szerint az MSZP elnöke családi okokkal magyarázta, hogy még nem jelentkezett át Érdre. A Tóbiás család 2003 óta bérlőként, 2009 óta pedig tulajdonosként lakja az érdi házat – írják.

A lap megkereste Tóbiás Józsefet is, aki nem tudta megmondani, konkrétan mennyi költségtérítéshez jutott, az Országgyűlés sajtóosztályától pedig lapzártáig nem kapták meg a kért adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik