Élet-Stílus

Megtaláltuk a világ legjobb szomszédját

Óriási népszerűségnek örvend az interneten az a levél, amit egy amerikai férfi írt újonnan beköltözött szomszédjának. De az is lehet, hogy az egész csak reklámfogás.

Törekedjünk arra, hogy jóban legyünk a szomszéddal – hasznos tanács ez, amikor új helyre költözünk. Nem nehéz összebarátkozni egy olyan emberrel, mint Chris, akinek üdvözlőlevelét ezrek osztják a világhálón.

Az írás a Facebookra és Reddit.com-ra is felkerült (utóbbin 3500-an kommentelték), majd a Daily Mail számolt be róla. Chris egy újonnan beköltözött lány ajtajára ragasztotta a levelet, amelyben hasznos telefonszámokat adott meg az új lakónak, sőt, még arra is felhívta a figyelmét, mikor viszik el a szemetet.

Ezen kívül a fiú leírta, hogy készséggel segít majd télen elindítani a fűtést, ami nem szokott könnyen sikerülni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csak egy külső csap van, ami az ő lakrészéhez tartozik, de készséggel megengedi az új lakónak, hogy használja.

És ez még nem minden. A levélhez adott egy ajándékkártyát is, amivel az új lakó ingyen megvacsorázhat a közeli étteremben (a Daily Mail ennek kapcsán megjegyzi, hogy elképzelhető, az egész csak az étterem marketingfogása).

„Üdvözöllek az új otthonodban. Nyugodtan üzenj nekem, ha bármilyen kérdésed lenne” – zárja levelét a kedves szomszéd, akiről nem derült ki, pontosan hol lakik, csak annyit tudni, hogy valahol az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik