kultúra

A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint nem valószínű, hogy a magyar nép őstörténetének a finnugortól eltérő elméletei a jövőben beépülnek az oktatásba - írta a Magyar Hírlap.
2010. 12. 28. 06:53
Meccset nézett Kádárral, homlokon csókolta Hruscsov, kezelt hercegekkel, uralkodókkal, finn himnuszt énekelt a helsinki nagykövetnek. Már nyugdíjasként kávéztatta az utolsó tanácselnököt, majd húsz éven át Demszkyt. Bordás Elemér ma panelben él, a kilencediken, és közel a kilencvenhez is boldog. Pincérportré.
2010. 12. 26. 06:30
Nem kizárt, hogy újabb jelentkező van a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székére - írta pénteki számában az Új Dunántúli Napló, amely úgy tudja, hogy a város Szikora Jánost kérte fel a posztra.
2010. 12. 24. 20:58
Miután tarolt A nyomozó című filmjével a 39. Magyar Filmszemlén, színházban is rendez Gigor Attila. A Szinhaz.hu arról beszélgetett vele, hogy mit számít, ha összeomlik az ír gazdaság, ha összegabalyodnak a színészek és ha Arisztotelésznek igaza van.
2010. 12. 24. 17:15
Míg itthon épp kivérezni látszik a filmművészet, addig a románok újjáteremtették azt. A szomszéd-ország sikeres filmművészetének állapotát és „titkait” kutató nemrég megjelent könyvnek a laikus filmbarátok mellett hasznát vehetik a nehezedő helyzetbe kerülő magyarországi szakmabeliek is.
2010. 12. 23. 17:00
Független színházi társulatok és színházi befogadóhelyek nehéz helyzetük ellenére is összefogtak, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak: hét csapat és két befogadóhely három napig tartó jótékonysági eseményt kezdeményez adománygyűjtés céljával a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért.
2010. 12. 22. 13:45
Hat év börtönre ítélte egy teheráni bíróság Dzsafar Panahi, nemzetközileg is elismert iráni filmrendezőt. Emellett megtiltották neki, hogy az elkövetkező húsz évben filmet forgasson, forgatókönyvet írjon, elhagyja Iránt vagy interjút adjon külföldi sajtóorgánumnak – jelentette be Faride Kejrat, a férfi ügyvédje.
2010. 12. 22. 08:40
Több millió potenciális "örökségturistára" számíthat Győr-Moson-Sopron megye tíz települése, ha elnyeri a világörökségi címet az egykori limes, azaz a Római Birodalom határ-erődrendszerének itt futó szakasza - írta a Kisalföld.
2010. 12. 21. 08:59
Hat év börtönbüntetésre ítélték Dzsafar Panahi nemzetközileg is elismert iráni filmrendezőt. Emellett megtiltották neki, hogy az elkövetkezendő húsz évben filmet forgasson, forgatókönyvet írjon, vagy elhagyja Iránt - jelentette be Faride Kejrat, a férfi ügyvédje
2010. 12. 20. 19:46
Jókedvűen kreatívabbak vagyunk, rosszkedvűen viszont elmélyültebben tudunk gondolkodni – állítja új könyvében Mérő László. Az érzelmeinket lehet befolyásolni egy-egy döntés előtt, ahogy Orbán Viktor is él a „kontrollált düh” jótékony hatásaival. Két út áll Magyarország előtt: vagy maradunk világhírű depresszívek, vagy felfedezzük a tanult optimizmust, de akkor kevésbé leszünk kreatívak. Interjú.
2010. 12. 20. 06:30
Első alkalommal adták át a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) által a színházi háttér- és kiszolgáló szakmák művelői számára alapított Magyar Teátrumi Díjat Békéscsabán, a Jókai színházban.
2010. 12. 19. 19:15
Plácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo.
2010. 12. 19. 17:00
Korábbi könyvajánló összeállításunkban a mostanában megjelent szépirodalmi művekből és szakácskönyvekből válogattunk, ezúttal viszont – könnyedebb műfajok vizére evezve – a thrillerekből, az önéletrajzokból, a történelmi krimikből és a női regényekből állítottunk össze egy csokorra való ajándékötletet. Ám azok is megtalálják a számításukat, akik humorosabb, pikánsabb olvasnivalóra vágynak.
2010. 12. 19. 15:03
A maga nemében hiánypótló kamarazenei rendezvény kényezteti az úgynevezett „romantikus komolyzene” hazai kedvelőit. A koncertekről az egyik szervezőt, Várjon Dénes zongoraművészt kérdeztük. Beszélgetésünk során azt is megtudtuk, hogy a „komolyzenész” szereti Queent, viszont utálja a crossover-műfajt.
2010. 12. 18. 17:14
Miközben a filmes szakma zömének fogalma sincs, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány ledarálása után a kormánynak mik a tervei a filmtámogatással, az Európai Unióval kötött megállapodás is veszélybe kerül, és vele az adóvisszatérítés rendszere - állítja a korábbi kulturális miniszter, miközben a filmiroda tisztviselője szerint nem kell emiatt aggódni.
2010. 12. 18. 12:50
"Mi lesz a Nemzetivel? Vidnyánszky egyre többet sejtet, a Kritikusok Céhe megbotránkozik, Alföldi reményei nem teljesülnek" - írja a Színház.hu.
2010. 12. 18. 07:41
A látszólag lúzerek is lehetnek nyertesek – vallja Rudolf Péter az Üvegtigris hőseiről. A kultikus büfés-kocsi „királya” azt is elárulta, miért volt Üvegtigris hárem a munkacíme az új filmnek, amely ezúttal kimozdult a Garancsi-tó partjáról.
2010. 12. 18. 07:00
A variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyre módosult időpontban, külföldi vendégek meghívása nélkül kerül sor - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója.
2010. 12. 17. 13:56
Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője e-mailben tájékoztatta a nemzetközi filmszakmát arról, hogy 2011-ben nem rendezik meg a hagyományosan februárban sorra kerülő Magyar Filmszemlét; erről a Variety című amerikai filmes szaklap online kiadása számolt be.
2010. 12. 17. 11:06
Olvasói sztorik