Különösen kívánatos a visegrádi négyek érdekérvényesítése az unión belül - mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Sándor-palotában, amikor találkozott Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnökkel.
Vatikánvárosban péntek délelőtt megnyílt a római katolikus egyház bíborosainak konzisztóriuma. XVI. Benedek pápa első nyilvános konzisztóriumán 15 új bíboros tette le egymás után az esküt.
Titkos tárgyalásokat szorgalmazott Izraellel Mahmúd Abbász palesztin elnök a Háárec című izraeli lapban pénteken közölt interjújában, s úgy vélte, a titkos tárgyalások egy éven belül békemegállapodáshoz vezetnének.
Az EP el fogja utasítani az EU 2007-2013-as keretköltségvetését, ha a tagállamok nem hajlandóak kellőképp emelni annak összegét - figyelmeztetett a brüsszeli uniós csúcsértekezleten Josep Borrell, az EP elnöke. Somogyi Ferenc az EU-n belül tapasztalható bővítésellenes hangulatról beszélt.
Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok külügyminisztere kínai és orosz kollégáját igyekszik telefonon rábírni arra, hogy támogassák az Iránt megrovó nyilatkozat tervét – közölték ENSZ-források helyi idő szerint csütörtök este New Yorkban.
A magyarellenességéről híres Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota szerint a magyar titkosszolgálatok kétszáz embere tevékenykedik jelenleg Szlovákiában.
Életbe lépett pénteken a Baszk Haza és Szabadság (ETA) elnevezésű, spanyolországi szakadár szervezetbejelentett tartós tűzszünet, amelyet előzőleg két nyilatkozatban beharangoztak képviselői, a baszkföldi "demokratikus folyamat előmozdításával" indokolva lépésüket.
Megrohamozta a minszki Október téren tüntető ellenzéki tömeget pénteken kora hajnalban a fehérorosz rendőrség és számos tiltakozót őrizetbe vett. Értesülések szerint őrizetbe vették a lengyel nagykövetet is.
Hogy szó szerint vette a családbarát politizálást, s nem kímélte befolyásától a médiát, azt az olaszok egy része még elnézi neki. Leginkább a gazdaságpolitikai semmittevésbe bukhat bele az április 9-ei választáson Silvio Berlusconi olasz kormányfő.
Az iszlámhoz fűződő viszonyról, a püspöki nyugdíjkorhatár esetleges emeléséről és a szakadár ultrakonzervatív katolikusokkal való kibékülés lehetőségéről folytatott eszmecserét a világ minden tájáról érkezett bíborosokkal XVI. Benedek pápa.
A lehetséges nyolc és fél év helyett csak hat hónap börtönre ítélte az illetékes hadbíróság azt az amerikai kutyavezető őrmestert, aki az Abu Graib-i börtönben iraki foglyokat gyötört és tartott rettegésben.
Vértelen katonai akcióval kiszabadították az Irakban fogva tartott brit és kanadai túszokat - közölte csütörtökön a brit kormány. Az egy brit és két kanadai békeaktivistát közel négy hónapja rabolták el, egy amerikai társukat pedig megölték a terroristák.
Váratlanul lemondott parlamenti képviselői tisztségéről és nemzeti konzultatív tanácsi tagságáról csütörtökön az álláshalmozással vádolt Sonia Gandhi, a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt elnöke.
A hivatalosan kihirdetett eredmény szerint Alekszandr Lukasenko a szavazatok 83 százalékával nyerte meg a vasárnap megrendezett fehéroroszországi elnökválasztást, így harmadszor is elfoglalhatja a legmagasabb közjogi méltóság posztját.
Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő jelezte, hogy választási győzelem estén pártja, a Kadima koalícióra lépne a mérsékelt baloldali Munkapárttal, ugyanakkor kizárta a szövetséget a Benjamin Netanjahu vezette jobboldali Likuddal.
Bírósági utasításra a szerbiai rendőrség ismét nemzetközi körözést ad ki Szlobodan Milosevics néhai jugoszláv államfő özvegye, Mirjana Markovics ellen, mivel nem jelent meg vádlottként a perén.
Belgrád haladékot kér Brüsszeltől a srebrenicai népirtásban leginkább felelősnek tartott Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai vezető kiadatására, de mivel az első reagálások az EU részéről kedvezőtlenek voltak, az országnak Boris Tadics szerb elnök szerint fel kell készülnie a legrosszabbra.
A posztszocialista országok lakosságának 32 százaléka szocialista, és csak 18 százaléka a kapitalista gazdasági rendszer híve – derül ki a Tárki Új Európa Barométer felméréséből.
Tartós tűzszünet bejelnetését tervezi pénteki hatállyal a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet. A tűzszünet lenne az első lépés az ETA és a madridi kormány közötti békefolyamatban.