Nagyvilág

Kiszabadították a brit és kanadai túszokat Irakban

Vértelen katonai akcióval kiszabadították az Irakban fogva tartott brit és kanadai túszokat - közölte csütörtökön a brit kormány. Az egy brit és két kanadai békeaktivistát közel négy hónapja rabolták el, egy amerikai társukat pedig megölték a terroristák.

Jack Straw külügyminiszter londoni sajtóértekezletén azt mondta, hogy az Irakban tevékenykedő nemzetközi hadikoalíció brit alakulatok részvételével kiszabadította az emberrablók fogságából a tavaly elrabolt, 74 éves brit Norman Kembert és két kanadai fogolytársát, James Loneyt és Harmeet Singh Soodent.

Kember és a két kanadai túsz békeaktivistaként tevékenykedett Irakban, a Keresztény Béketeremtő Csoportok nevű hálózat tagjaiként, amikor tavaly november 26-án elrabolták őket. Egy amerikai társukat, Tom Foxot a terroristák megölték, a férfi holttestét két hete találták meg Bagdadban.

A túszokról az emberrablók több alkalommal videofelvételeket tettek közzé – legutóbb február végén -, de volt egy hosszú időszak, amikor semmilyen hír nem érkezett róluk, és a brit sajtó annak idején biztosra vette, hogy Kemberékkel végeztek a terroristák.


Nem dördült lövés

Straw a brit külügyminisztérium épülete elé még csütörtök reggel sebtében összehívott sajtótájékoztatón elmondta: a túszokat kiszabadító akciót a “többnemzetiségű erő” aznap hajnalban hajtotta végre. A külügyminiszter szerint az akciót az Irakban tevékenykedő hadikoalíció katonai személyzete és “számos polgári személy” több heti, igen alapos munkája előzte meg. Straw hozzátette: karácsony óta maga is két alkalommal járt Irakban, és tárgyalt a túszszabadításon dolgozó csoporttal. Straw elmondása szerint Kember “elég jó” egészségi állapotban van, és a szigorúan védett bagdadi “zöld zónába” szállították, de a két kanadai fogolytárs kórházi kezelésre szorul.

Jack Straw elmondta, hogy az akció során egyetlen lövés sem dördült el, nem erősítette meg ugyanakkor a Kemberéket alkalmazó Keresztény Béketeremtő Csoportok torontói közleményét, amely szerint a túszejtők már nem voltak a helyszínen a szabadító akció idején. A londoni védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a műveletben az Irakban állomásozó brit erők “meghatározó szerepet játszottak”. A túszokat a Bagdadtól mintegy 30 kilométerre északra fekvő Misáda városban találták meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik