Nagyvilág

Titkos tárgyalásokat kezdeményezett Izraellel Abbász

Titkos tárgyalásokat szorgalmazott Izraellel Mahmúd Abbász palesztin elnök a Háárec című izraeli lapban pénteken közölt interjújában, s úgy vélte, a titkos tárgyalások egy éven belül békemegállapodáshoz vezetnének.

A titkos tárgyalásokban, amelyeket palesztin részről a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetne, Abbász javaslata szerint az Egyesült Államoknak és Simon Peresznek, a béketeremtésben korábban vezető szerepet játszó volt izraeli kormányfőnek kellene részt vennie.

Meggyőződésem, hogy kevesebb, mint egy éven belül, képesek leszünk aláírni egy megállapodást – vélekedett a palesztin államfő, aki egyben a palesztin nacionalista csoportokat átfogó PFSZ legnagyobb mozgalmát, a Fatahot vezeti. Mindazonáltal kétséges, hogy Abbász képes lenne-e sikeres béketárgyalásokat folytatni.

Cipi Livni izraeli külügyminiszter kijelentette, hogy Abbásszal nem kell számolni, s a zsidó állam többször is kinyilvánította, hogy nem tárgyal a Hamasszal, amely mindeddig visszautasította, hogy lemondjon az erőszakról, elismerje Izraelt és elfogadja a korábban kötött átmeneti megállapodásokat. Ehud Olmert ügyvezető kormányfő, akinek centrista Kadima pártja várhatóan megnyeri a március 28-i általános választásokat, többször kilátásba helyezte, hogy Abbászt megkerülve, egyoldalúan fogják kialakítani az Izraelt a palesztin területekről leválasztó végleges határt.

Abbász a pénteken a Háárec című izraeli lapban megjelent interjúban azt mondta, hogy az Izrael elpusztítására felesküdött Hamász mozgalom függőben lévő kormányalakítása ellenére nagy esélyt lát a megállapodásra. Hozzátette: a titkos tárgyalások eredményeként létrejövő béke-megállapodást ő írná alá, majd népszavazásra terjesztené, s bizonyos benne, hogy a palesztinok többsége támogatná azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik