Nagyvilág

A Kadima koalícióra lépne a Munkapárttal

Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő jelezte, hogy választási győzelem estén pártja, a Kadima koalícióra lépne a mérsékelt baloldali Munkapárttal, ugyanakkor kizárta a szövetséget a Benjamin Netanjahu vezette jobboldali Likuddal.

Ehud Olmert ügyvezető izraeli miniszterelnök csütörtökön, öt nappal a parlamenti választások előtt, egy lapinterjúban úgy foglalt állást, hogy politikai vetélytársainak bele kell egyezniük a kivonulásba Ciszjordánia nagy részéből, amennyiben csatlakozni akarnak a pártja, a Kadima által alakítandó kormányhoz. A centrista Kadima (Előre) a közvélemény-kutatások szerint jelentősen vezet a pártok mezőnyében, de szüksége lesz a kisebb pártok segítségére, hogy többségi koalíciós kormányt hozzon létre.

A Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott interjúban Olmert jelezte, hogy koalícióra lépne a mérsékelt, baloldali Izraeli Munkapárttal és a szintén baloldali Merec párttal, de kizárta a szövetséget a jobboldali, Benjamin Netanjahu által vezetett Likuddal. A ciszjordániai kivonulásra vonatkozó figyelmeztetés Avigdor Liebermannak, az orosz bevándorlók egyre izmosodó pártja vezetőjének is szólt. A “keményvonalas” zsidó telepes Lieberman nem zárta ki, hogy csatlakozzék egy Olmert vezette kormányhoz.

A végleges határ

Az ügyvezető miniszterelnök programjának központi eleme Izrael végleges határainak kijelölése négy éven belül – amennyiben szükséges, egyoldalú ciszjordániai kivonulás révén. Olmert már világossá tette, hogy a végleges határ alapjának azt a biztonsági kerítést tekinti, amelyet Izrael az öngyilkos palesztin merénylők feltartóztatására épít, és amely helyenként mélyen benyúlik a palesztin területekbe. Olmert fel akarja számolni az összes telepet a határ keleti oldalán, zsidó telepesek ezreit fosztva meg otthonuktól.

Az ügyvezető miniszterelnök terve jelentősen különbözik attól, ahogyan a palesztinok saját jövendő államukat elképzelik. Utóbbiak igényt tartanak teljes Ciszjordániára és a Gázai övezetre, valamint Kelet-Jeruzsálemre, mint államuk fővárosára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik