külföld

A brit védelmi minisztérium beleegyezett abba, hogy 2,83 millió fontos (mintegy 3,5 millió eurós) kártérítést fizet brit katonák által megkínzott irakiaknak, illetve családjaiknak. Tíz irakiról van szó, közülük egy belehalt sérüléseibe. Brit katonák a dél-iraki Bászra városban 2003 szeptemberében hurcolták el őket egy szállodából, ahol razziát tartottak. Az irakiak érdekeit képviselő ügyvédi iroda közölte, hogy [...]
2008. 07. 10. 18:40
Az olaszországi romák összeírása kapcsán elfogadott állásfoglalásában az EP tiltakozik az ujjlenyomatvétel alkalmazása ellen, és úgy véli, a kirekesztő intézkedések nem segítenek a bűnözés elleni harcban. A szöveg az olaszországiak mellett „támadásokkal és erőszakkal is járó magyarországi incidensekre” is hivatkozik.
2008. 07. 10. 14:55
A Szvoboda Összukrajnai Szövetség nevű nacionalista szervezet követelése nyomán az ügyészség Kárpátalja több járásának magyarlakta településein kezdett vizsgálódni azzal kapcsolatban, hogy vannak-e a középületeken idegen állami jelképek - írta csütörtökön az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó.
2008. 07. 10. 11:27
Oroszország magyarázatot vár a brit hatóságoktól az Alexandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tiszt meggyilkolásával kapcsolatos gyanúsítás miatt - jelentette ki Jurij Fedotov londoni orosz nagykövet.
2008. 07. 10. 06:46
Megszavazta az amerikai szenátus szerdán azt a törvénytervezetet, amely mentesíti a felelősségre vonás alól azokat a távközlési vállalatokat, amelyek részt vettek a Bush-kormányzat bírói végzés nélkül folytatott elektronikus lehallgatási programjában a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után.
2008. 07. 10. 06:42
Az elkövetkező időszak nagy kérdése az erdélyi magyarság számára, hogy a megosztott politikai képviseletük milyen alakzatban vág neki az ősszel esedékes parlamenti választásoknak. A múlt heti Markó-Tőkés találkozó tükrében kijelenthető: még távol állunk az egységes fellépéstől. Annyi biztos: Orbán rossz személy mögé sorakozott fel az RMDSZ-szel szemben.
2008. 07. 10. 06:30
A cseh sajtó fő helyen foglalkozott a kedden aláírt cseh-amerikai radarszerződéssel. A lapok kiemelik, hogy a rakétavédelmi rendszer védelmet biztosít Csehországnak, felvetik azonban a radar biztonságával kapcsolatos aggályokat is. Aggodalommal figyelik Oroszország reakcióját is.
2008. 07. 09. 16:30
A politikai életből való visszavonulását fontolgatja a közel 80 esztendős Ion Iliescu volt román államfő, aki előrehaladott kora ellenére a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) még mindig meghatározó személyisége.
2008. 07. 09. 15:26
A náci Németország háborús bűnöseit kutató csoport komoly bizonyítékokat talált arra, hogy valahol Dél-Chilében bujkál a haláltáborok „orvosainak" egyik legismertebb figurája.
2008. 07. 09. 11:21
Többtucatnyi, az egykori kommunista erőszakszervezetek alkalmazásában álló személy ellen készül keresetet benyújtani a román kommunizmus bűneit vizsgáló intézet egy munkás megkínzása miatt.
2008. 07. 09. 10:33
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium.
2008. 07. 08. 20:36
Szorosabb konzultációt írna elő az amerikai elnök és a kongresszus között a jövőben a háborúk megindítása előtt a két volt külügyminiszter vezette kétpárti vizsgálóbizottság, amely kedden hozta nyilvánosságra javaslatát.
2008. 07. 08. 20:10
Olvasói sztorik