Washington és Teherán, vagy ahogyan egymást címkézik, a „Nagy Sátán” és a „Törvényen Kívüli”, idestova 29 esztendeje feszül egymásnak és mellőz mindenfajta hivatalos párbeszédet. Az Egyesült Államok és az Iszlám Köztársaság közötti viszony pedig most legalább olyan fagyosnak tűnik, mint amilyen annak idején, 1979 novemberében, a teheráni túszdrámakor volt.
S mint akkor, most is könnyen megeshet, hogy az iráni fejlemények fogják meghatározni, ki lesz az Egyesült Államok soron következő elnöke. De az amerikai elnökválasztás végkimenetele minden bizonnyal hatással lesz az iráni politikai folyamatokra is, ahol jövő júniusban szintén elnökválasztás lesz. Így a voksolások együttesen akár az amerikai–iráni viszony normalizálódását is eredményezhetik.
Iránról is szól az elnöki vita
Noha az amerikai elnökválasztás legfontosabb külpolitikai vitatémája kétségkívül Irak, de legalább ennyire fontos kérdésnek számít Irán is, amelynek vitatott atomprogramja komolyan foglalkoztatja az amerikai választópolgárokat. A 2007 decemberében kiadott központi hírszerzési jelentés ugyan úgy fogalmazott, hogy Teherán négy évvel korábban leállította a nukleáris fegyver programját, ám az urándúsítás körüli aggodalmak még mindig fenntartják a kételyeket az iráni kutatások békés célját és jellegét illetően.
Nem csillapodtak az aggodalmak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tavasszal kiadott jelentését követően sem. Washington szerint Teherán tovább folytatja az időhúzást, míg az Iszlám Köztársaság az együttműködést látta igazolva a dokumentumban. A Bush-adminisztráció mindazonáltal továbbra is veszélyesnek minősíti az iráni nukleáris törekvéseket.
Szembenállás Afganisztántól Izraelig
Az Egyesült Államok és az Iszlám Köztársaság viszonyában azonban nemcsak a nukleáris kérdés jelent konfliktusos tényezőt. Irán befolyása és jelenléte a szomszédos válsággócokban, Afganisztánban és Irakban szintén komoly feszültségforrás. Washington mindkét esetben beavatkozással és a stabilizáció ellehetetlenítésével vádolja meg Teheránt, amely viszont a köréje font amerikai „katonai gyűrűtől” retteg.
Nincsen egyetértés a közel-keleti békefolyamat mikéntjét illetően sem, ahol a felek az egymással szemben álló erőket támogatják. Amíg az Egyesült Államok a terrorista szervezetek (Hamasz és Hezbollah) támogatásával vádolja a teheráni vezetést, addig Irán az izraeli állami terror amerikai pártfogását sérelmezi. A Kongresszus tavalyi döntése értelmében pedig az Iráni Forradalmi Gárda Csapatok is felkerültek a „terrorista szervezetek” amerikai listájára.
Izrael lehet a gyújtópont?
Az Iránnal szembeni katonai csapás lehetősége így továbbra is napirenden van, még ha újabban óvatosabban is fogalmaznak Washingtonban. Az iráni atomprogram és a katonai fejlesztések miatt különösen az izraeli vezetés nyugtalan, amely a tavaly decemberi hírszerzési jelentés óta igencsak egyedül érzi magát, és attól fél, hogy az amerikai vezetés titokban megegyezik majd Iránnal.
Egyre több szó esik arról, hogy Izrael önállóan fog lépni, s megelőző csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre. A júniusi katonai hadgyakorlat, illetve az egyre élesebb külpolitikai retorika egyaránt iráni–izraeli konfrontációt sejtet. Az egyoldalú izraeli akciónak azonban veszélyes következményei is lehetnek, hiszen az könnyen az iráni konfliktus eszkalálódását eredményezheti. Az izraeli katonai fellépés pedig minden kétséget kizáróan befolyásolná az amerikai elnökválasztást is: nevezetesen egy újabb háborúpárti elnök megválasztását eredményezné.
Az amerikai elnökválasztásig hátralévő hónapokban a forradalmi vezetés magatartása és tevékenysége is legalább ennyire fontos. Ha ugyanis Washington az iráni beavatkozásnak bármiféle jelét is tapasztalja Irakban vagy Afganisztánban, úgy a felek közötti viszony könnyen elmérgesedhet, s fegyveres konfrontációhoz vezethet.
Tárgyalás, de más-más hangnemben
Úgy tűnik, az Egyesült Államok Irán-politikája kudarcot vallott, az Iszlám Köztársaságot egyelőre sem diplomáciai nyomásgyakorlással, sem nemzetközi szankciókkal, sem „helyettesített” háborúkkal nem lehetett mérsékletre bírni. Irán központi jelentőségét felismerve most mind a demokraták, mind pedig a republikánusok a tárgyalások mellett törnek lándzsát, az elnökjelöltek által képviselt hangnemek azonban igencsak eltérnek egymástól.
A demokrata párti jelölt, Barack Obama az Iránnal való tárgyalások előfeltételeit szűkítené, az ellentétek áthidalására pedig a „bekapcsolás” politikáját választaná, adott esetben pedig az iráni vezetéssel közvetlenül is hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni. Ezzel szemben a republikánus párti John McCain a Bush elnök által képviselt keményvonalas szemléletet igyekszik követni, így többek között az Iránnal való kapcsolatfelvételét az urándúsítás leállításához és a közel-keleti békefolyamat elfogadásához köti.
Tárgyalás vagy fegyver?
A republikánusok szerint a közvetlen amerikai–iráni találkozóból, nyilvánosságot nyerve, a keményvonalas teheráni vezetés profitálhat a leginkább. Ezért részükről a későbbiekben a „bekapcsolás” politikája helyett a nyomásgyakorlás és az „erővel való” politizálás folytatódása várható.
Bár az Iránnal szembeni fegyveres akciót leginkább a Republikánus Párt képviselői hangoztatják (az elnökjelölt John McCain még dalban is megénekelte az Irán elleni bombázás szükségességét ), de a katonai fellépés a demokraták körében sem került még ki végleg a lehetséges opciók közül. Ám ez nem valószínű.
Irán is elnökválasztásra készül
A demokrata párti elnökválasztási sikert követően kialakuló helyzet – nem számolva egy esetleges izraeli megelőző csapással – pozitívan befolyásolhatja az iráni belpolitikai küzdelmeket. Az iráni hatalmi eliten belül ugyanis növekszik azoknak a száma, akik elégedetlenek a jelenlegi köztársasági elnök populista politikájával, gazdasági melléfogásaival, illetve az országot elszigetelő külpolitikájával.
Az iráni elnökválasztásra ugyan csupán jövő júniusban kerül sor, de Ahmadinezsádnak már most számos kihívója akad, a politikai paletta szinte valamennyi spektrumából. Egy békülékeny amerikai politika a kiegyezés felé terelheti a folyamatokat. Ahogyan az iráni külügyminiszter, Manusehr Mottaki fogalmazott: „Irán készen áll a kapcsolatok javítására, ha az elnökválasztást követően az Egyesült Államok komolyan felülvizsgálja eddigi külpolitikáját.”
Az iráni elnökválasztást követően pedig meglehet, hogy ott is pragmatikus váltásra kerül sor, és egy olyan személy kerül az elnöki székbe, akivel már Washington is szívesen fog tárgyalni.
három évtizedes rossz viszony
Az iráni nukleáris fejlesztések körül kibontakozó feszült helyzet ellenére úgy fest, hogy a soron következő amerikai és iráni elnökválasztások fordulatot eredményezhetnek Washington és Teherán majd harmincéves szembenállásában. A történelmi tapasztalatokat szem előtt tartva azonban nem lehetünk túlzottan optimisták. A szeptember 11-ei terrortámadásokat követően kibontakozó légkörben Irán ismételten a legfőbb gonosz megtestesítőjévé vált. Az elmúlt ötven évben mindkét oldalon komoly sérelmek gyülemlettek fel. Iráni részről például megbocsáthatatlan, hogy az USA részt vett a Mohamed Moszadek demokratikusan megválasztott kormányának megdöntésében, amerikai részről pedig a teheráni követség elfoglalása és az ott dolgozó diplomaták túszul ejtése okozott maradandó emlékeket.
