Nagyvilág

Tömegesen szerelnének le a brit katonák

A romló munkakörülmények és a rossz munkamorál miatt a brit katonaság mintegy fele a leszerelést fontolgatja – derül ki a brit Honvédelmi Minisztérium által készített felmérésből.

A brit szárazföldi katonaság 47 százaléka, a királyi haditengerészek
44 százaléka érzi úgy, hogy legszívesebben kilépne a fegyveres erők kötelékéből
– írja a BBC a brit Honvédelmi Minisztérium által készített legrissebb
felmérésre hivatkozva. A 9000 megkérdezett katona leginkább a sok utazásra, a
fizetésre, a felszerelés minőségére, illetve a lakáskörülményekre panaszkodott.




A minisztérium állásfoglalása szerint a közvélemény-kutatás
több „fejlesztésre szoruló” területet tárt fel, melynek javításán már
dolgoznak.

A most nyilvánosságra hozott felmérés volt az első olyan kutatás, mely a brit
haderő munkakörülményeit és elégedettségét helyezte a középpontba. A dokumentum
tanulsága szerint a megkérdezettek többsége a tárgyi feltételeken kívül a
munkamorállal sincs megelégedve.

A brit állandó haderő jelenleg mintegy 5000 fő hiánnyal küszködik, többnyire
éppen az utánpótlást jelentő fiatal katonák, illetve a tapasztalt parancsnokok mondanak
fel.

A hosszú kiküldetések és a családtól való távolság ellenére a hadseregnél
szolgáló hivatalnokok 93 százaléka úgy nyilatkozott, hogy büszkeséggel tölti el
az a tény, hogy a brit haderőnél szolgálhat, a fegyveres katonák esetében ez az
arány 76 százalék volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik