Külföld

Moszkva megorrolt Londonra

admin
admin

2008. 07. 10. 06:46

Oroszország magyarázatot vár a brit hatóságoktól az Alexandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tiszt meggyilkolásával kapcsolatos gyanúsítás miatt - jelentette ki Jurij Fedotov londoni orosz nagykövet.

Egy név nélkül idézett brit kormányforrás azt mondta a brit televízió egyik
műsorának: Londonnak “nagyon erős meggyőződése”, hogy az ügyben
“valamilyen mértékig” benne volt az orosz állam.

“Azt hiszem, jogunk van magyarázatot követelni a brit hatóságoktól” –
fogalmazott Fedotov a Ria-Novosztyinak.

A műsor hétfőn került adásba. A nagykövet úgy vélekedett: a brit
külügyminisztériumnak vagy Gordon Brown miniszterelnök hivatalának már meg
kellett volna szólalnia az ügyben. “Cáfolniuk kell vagy meg kell
erősíteniük ezeket a zagyvaságokat. Ha megerősítik, le fogjuk vonni a
következtetéseket kétoldalú kapcsolataink prioritásait illetően” – tette
hozzá. “Mindenesetre London hallgatása furcsának tűnik számomra” –
mondta a nagykövet.

Litvinyenkót, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) Londonba dezertált volt
alezredesét 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag
polónium-izotóppal ölték meg. Nagy-Britannia tavaly hivatalosan vádat emelt a
gyilkosság fő gyanúsítottja – Litvinyenko egyik volt ügynöktársa – Andrej
Lugovoj ellen, de Moszkva elzárkózik Lugovoj kiadatásától. Az ügy miatt jó
ideje mélyponton van a két ország viszonya.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.