Erőteljes ciklonszerű viharok söpörtek végig Ausztrália délkeleti partvidékén. Az ítéletidőben egy ember meghalt, házak rongálódtak meg, és több mint 230 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül.
Az egyre mélyülő pénzügyi világválságban egy ország kétségbeesés helyett ünnepel: Irán vezetői kárörömmel figyelik az eseményeket. Rövid távon ennek talán meg is vannak az alapjai, hosszú távon azonban az „örömködés” könnyen „jajveszékelésbe” csaphat át. A gazdasági világválság hatásai elől ugyanis az iszlám köztársaság sem menekülhet.
Levélben fordul Robert Ficóhoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Több mint tízezer ember kötelező evakuálását rendelték el a kaliforniai hatóságok az állam déli részén harmadik napja pusztító bozóttűz miatt, amelyben több száz lakóház leégett.
Kínában beomlott egy épülő metróalagút, a balesetben legalább hárman meghaltak, és 17 ember sorsáról nem tudni semmit - jelentette vasárnap a kínai állami média.
A fennmaradó nézeteltérések ellenére Oroszország kész "baráti kapcsolatok" fejlesztésére a NATO-val - közölte szombaton Washingtonban Dmitrij Medvegyev orosz államfő, aki azt is mondta, hogy országa nyitott marad a párbeszédre az Egyesült Államokkal az amerikai rakétavédelmi pajzs európai kiterjesztése ügyében.
Egy szlovák lap szerint aligha visz magával Robert Fico szlovák kormányfő olyan videofelvételt Révkomáromba, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel folytatandó tárgyalására, amely bizonyítaná, hogy a dunaszerdahelyi rendőrattak indokolt volt.
Az Európai Unió felújítja december elején a partnerségi keretegyezményről szóló tárgyalásait Oroszországgal. A cél az európai stabilitás növelése - mondta Barroso.
Rahm Emanuel, Barack Obama megválasztott amerikai elnök kabinetfőnöke elnézést kért az arab amerikai közösségtől, amiért apja az arabokra nézve sértő megjegyzést tett egy izraeli lapnak - tudósított több vezető amerikai újság pénteken.
Bírálták koalíciós partnerük, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőit - Ján Slotát és Anna Belousovovát - a szlovákiai Néppárt EP-képviselői pénteken Pozsonyban.
Kanadában őrizetbe vettek egy 54 éves palesztin férfit, akit azzal gyanúsít a francia rendőrség, hogy ő hajtotta végre 28 évvel ezelőtt a négy halálos áldozattal járó merényletet a párizsi Copernic utcai zsinagóga ellen.
Az energiaellátás biztonsága, az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívás - ez volt a fő gondolata az azeri fővárosban pénteken tartott energetikai csúcstalálkozónak. A rendezvényen tizenhat ország vett részt, közülük hat államfői szinten képviseltette magát.
Az önkormányzatok beleegyezése nélkül is állíthatnának szobrokat, emléktáblákat a települések területén Szlovákiában, ha elfogadják a Ján Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt (SNS) törvénymódosító javaslatát - írta honlapján a pozsonyi Új Szó napilap.
Az amerikai hírszerző szolgálatok szerint Oszama bin Laden már teljesen elszigetelődött az al-Kaida aktív sejtjeitől. Idejének és energiájának nagy részét a menekülés és a túlélésért folytatott harc köti le.
A boszniai Szerb Köztársaság hadseregének volt parancsnoka után kutattak a szerbiai Valjevo városában a szerb különleges erők. A Szerbia nyugati részén fekvő százezres város egyik gyárépületét kutatták át gépfegyveres kommandósok a 13 éve bujkáló háborús bűnöst keresve.
Azok után, hogy Eörsi Mátyás megengedhetetlennek nevezte a soviniszta megnyilvánulásokat, annyit a szlovák fél is megtehetne, hogy megpróbálja magát beleélni annak a magyarnak a lelkivilágába, akinek időnként olyanokat vágnak a fejéhez, hogy az ősei a Góbi-sivatagból jöttek, meg hogy István király egy bohóc volt - írta pénteken a pozsonyi Pravda.
Légi csapást hajtott végre az izraeli hadsereg péntek reggel a Gázai övezet északi része ellen, a támadásban két palesztin megsebesült - közölték palesztin kórházi források.