Nagyvilág

Mladics után razziáztak Szerbiában

A boszniai Szerb Köztársaság hadseregének volt parancsnoka után kutattak a szerbiai Valjevo városában a szerb különleges erők. A Szerbia nyugati részén fekvő százezres város egyik gyárépületét kutatták át gépfegyveres kommandósok a 13 éve bujkáló háborús bűnöst keresve.

A kutatást a szerb háborús bűnök ügyében intézkedő ügyészek rendelték el, de letartóztatásról nem érkezett hír – írja a BBC. Mladics az utolsó a legkeresettebb háborús bűnösök közül, akik szerepet vállaltak a kilencvenes években a boszniai háborúban. Volt főnöke, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Radovan Karadzsics már a Hágában van.

A helyi újságok szerint a szerb különleges erők gépfegyverekkel hatoltak be a gyár épületébe. „A mostani rajtaütés egy átfogó akció része, mellyel próbáljuk felderíteni Mladics hollétét és azokat, akik pénzügyi segítséget nyújtanak neki a meneküléshez” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek az ügyészi iroda egyik hivatalnoka.
A gyár tulajdonosa visszautasította, hogy bármilyen kapcsolatban állna a menekülő háborús bűnössel. Elmondta továbbá, hogy a rendőrsök elvették a mobiltelefonját és elkobozták több privát fényképét is.

A boszniai szerb hadseregparancsnokot ellen 1995-ben adtak ki körözést népirtás, emberiség elleni bűntettek vádjával, melyeket 1992 áprilisa és 1995 júliusa között követett el Bosznia-Hercegovinában. Karadzsics júliusi letartóztatása óta egyre több találgatás szólt arról, hogy hamarosan elkapják a balkáni háborúk utolsó jelentős figuráját. Mladics elfogását jelentős sikerként könyvelhetné el a Hágai Bíróság.

Az ügyészek úgy vélik, Mladics közvetlen irányító szerepet töltött be több a boszniai háború idején történt atrocitásban, többek között Szarajevó ostromában és a Srebrenicai mészárlás végrehajtásában, ahol mintegy 7500 fegyvertelen bosnyákot gyilkoltak le a boszniai szerb hadsereg katonái.

A háborús bűnös kézre kerítése Szerbiának is érdeke, hiszen az Európai Unió leszögezte, hogy amíg Mladics szabad, addig a csatlakozási folyamat szünetel. Mladicson kívül már csak egyetlen név marad a bíróság körözött listáján, a horvátországi szerb Hadzsics. A háborús bűnökkel foglalkozó ügyészcsoport vezetője, Serge Brammertz a jövő héten Szerbiába látogat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik