Az idei év legnagyobb esője miatt több mint tízezer utas rekedt Szecsuan tartomány székhelye, Csengdu nemzetközi repülőterén péntekről szombatra - közölték reptéri illetékesek.
Takarékosságra akarja szorítani a "pazarló" BBC-t a brit kormány, és ennek érdekében az előfizetési díj csökkentését is fontolóra veszi - mondta a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció kulturális minisztere.
Életbe lépett a módosított szlovák állampolgársági törvény, miszerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet.
Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy nem vesz részt a megválasztott kolumbiai elnök beiktatásán, és megszakíthatja országa kapcsolatait Kolumbiával, mivel Bogotá továbbra is kitart régóta hangoztatott vádjai mellett, amelyek szerint Venezuela menedéket nyújt kolumbiai lázadóvezéreknek.
Gyakorlatilag egy csepp olajat sem tudott összegyűjteni két hét alatt a mexikói-öbölbeli olajszennyeződés eltávolítására bevetett "fölöző" szuperhajó, a tajvani Bálna.
Több mint hetvenéves hőségrekord dőlt meg pénteken Moszkvában: délután három órakor 33 Celsius fokot mutatott hőmérő - közölte a meteorológiai intézet.
A philadelphiai hajóbaleset ügyében a két magyar áldozat családjainak jogi képviseletére egy neves helyi ügyvédet kértek fel, aki szerint a tragédiáért a vízibusz tulajdonosát és az uszály tolóhajójának üzemeltetőjét egyaránt felelősség terheli.
Lemondott tisztségéről pénteken Maria Jepsen, Németország első női evangélikus püspöke, miután sajtóhírek szerint eltussolta egy pedofil lelkész ügyét.
Akár szövetségi bűnvádi eljárás indulhat a két magyar fiatal halálát okozó philadelphiai hajóbaleset ügyében - erősítette meg az uszály tolóhajóját irányító első tiszt ügyvédje.
Legkevesebb tíz ember - köztük három gyermek - meghalt, tizennégy pedig megsebesült, amikor pokolgép robbant ma egy falusi használtautó-piacon Pakisztán északnyugati részén.
Másfél órás beszédet mondott kedden Fidel Castro, amellyel igazolta: nélküle továbbra sem lehet dönteni Kubában. A három év után a nyilvánosság előtt újra megjelenő volt államfő nem szólt a politikai foglyok szabadon bocsátásáról, viszont amerikai agresszióval fenyegetett.
Ünnepélyesen megnyitották pénteken az Európai Igazságügyi Portált, amely uniós szintű internetes felületen tartalmazza a tagállamok jogszabályait, igazságügyi hatóságait és nyilvántartásait.
A „Salt” című új, kémekről szóló thriller főszereplője, Angelina Jolie az orosz-amerikai ügynökbotrány vörös hajú kémnőjével, Anna Chapmannel szeretne megjelenni a film moszkvai premierjén. A forgalmazók szerint van esély rá, hogy Chapman, akit jelenleg éppen az orosz hatóságok hallgatnak ki 9 társával együtt, megjelenik a jövő heti bemutatón.
Ismét megjelent - az elmúlt napokban már negyedik alkalommal - a nyilvánosság előtt Fidel Castro. A volt kubai elnök ezúttal Havannában a nemzeti akváriumba látogatott el egy delfinshow-ra - adta hírül a Cubadebate hírportál.
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje. A BP olajtársaság közlése szerint pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe.