Nagyvilág
Élő
Az ENSZ pénteken „törvénytelennek” nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást.
Élő
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
Élő
Mivel a közel-keleti konfliktus harcai hamarosan Libanon területére is kiterjedhetnek, a szlovák kormány úgy döntött, harminc katonát küld az országba, hogy rendben evakuálják és haza szállítsák az ott rekedt szlovák állampolgárokat – szúrta ki a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének közlését a Portfolio.
Élő
A libanoni kormány által létrehozott csaknem 900 menekültszállás többsége elérte a befogadó kapacitása felső korlátját – mondta Rula Amin, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón Genfben.
Élő
Öt év után először vezetett péntek déli imát Ali Hámenei, legfőbb iráni vezető.
Élő
Az izraeli hadsereg most több mint 20 újabb dél-libanoni város lakóit szólította fel az azonnali evakuálásra - írta Avichay Adraee szóvivő az X-en közzétett bejegyzésében.
Élő
Izraeli médiajelentések szerint Háchem Szafieddine, a Hezbollah következő vezetője volt a célpontja péntek éjfélkor a Bejrút déli elővárosában lévő Dahiyehre mért izraeli légicsapásoknak - írja a The Guardian.
Élő
A Világbank bejelentette, hogy 250 millió dollárt fordít Libanon gyorssegélynyújtására.
Élő
A British Airways közölte, hogy a közel-keleti bizonytalanság miatt október 26-ig felfüggeszti a London-Tel-Aviv járatokat.
- 07:59 Az ENSZ elítéli a ciszjordániai menekülttábor elleni izraeli támadást
- 07:57 A Samsung mobilokon nem lesz idén Android 15
- 07:49 Noszály Sándor: Sok barátnőm van – igazi is, akit nem mutatok meg
- 07:38 Sydney Sweeney háza előtt már a családját is zaklatják a lesifotósok azért, hogy bikinis képet lőhessenek a színésznőről
- 07:35 16 pontos követelést ragasztott ki Magyar Péter a közmédia székházára
- 07:11 Ázsia Expressz: az utolsó hajszának is vége, kialakult a döntő hetének mezőnye
- 06:55 Vánkos & Eszcájg, avagy álomesküvő az ország közepén
- 06:45 Fél kiló szarvasgombát talált egy nő a Duna menti kertjében
- 06:42 A vártánál korábban érkezhet a Google olcsósított telefonja
- 06:40 Hamarosan akár háromszoros árat is kaphatnak a háztartási napelemesek az áramtermelésükért
- 06:38 „Ez a demokrácia, ezt kellene megtanulni” – videón a fővárosi közgyűlés botladozó megalakulása
- 06:33 „Legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok” – írta a Karsai Dániel türelméről beszélő műsorvezető
- 06:10 Bombát hatástalanítanak Ferencvárosban, lezárják a kerület egy részét
- 06:06 Időjárás: komoly eső nem, de akár 20 fok is lehet szombaton
- 06:01 15 ehető vadnövény az őszi erdőből: a természet kincsei a tányéron
- 20:00 Barlangban találtak rá egy 188 éves indiai férfire – vagy mégsem?
- 19:06 „Utálunk szar Románia” – írta Instagramján a magyar teqballos az elveszített elődöntő után, súlyos eltiltásra számíthat
- 16:40 Karácsony-Vitézy kézfogás, Magyar Péter a hátsó sorban – ilyen volt a fővárosi közgyűlés alakuló ülése
- 17:09 Elhagyhatja a veszprémi kéziklubot a csapat egyik legnagyobb sztárja
- 15:14 Újra divatossá vált az a női név, ami az 50-es években élte a fénykorát
- 06:33 „Legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok” – írta a Karsai Dániel türelméről beszélő műsorvezető
- 20:31 Muri Enikő reagált Az Árulók nézőinek kommentjeire: „Gondolhattok engem butácskának, de én tudom, hogy mindent beleadok”
- 06:40 Hamarosan akár háromszoros árat is kaphatnak a háztartási napelemesek az áramtermelésükért
- 15:26 Fejbe lőtte magát egy ötvenes férfi Törökbálinton
- 17:09 Felemelné a kormány az idősek ingyenes fogászati ellátásának korhatárát