koronavírus magyarországon
Körbekérdeztünk a parlamenti frakcióknál, illetve a független képviselőknél, hogy kiderüljön, hányan kapták már meg a koronavírus elleni védőoltást.
Bő másfél millió embert már beoltottak, félmillióan a második oltásukon is túl vannak. Megnéztük az elmúlt hónapok oltási statisztikáit, és azt is, hogy mi következik belőlük.
Az első, koronavírushoz köthető halálesetet 2020. március 15-én jelentették Magyarországon. Az azóta eltelt egy évben több mint 17 ezerre nőtt a halottak száma. Kedden már hét és fél percenként meghalt egy magyar a járvány miatt. Statisztika az elmúlt 366 napról.
Mi lesz nyitva, és mi nem, hová mehetünk? És mire lehet elég két hét?
Érdekes tendencia figyelhető meg az évenkénti halálozásokban.
A kínai vakcináról azt mondta, az orvos oltandó embert keresett, és mindenkinek felajánlotta, akit telefonon elért.
Budapest még elég jól megúszta a tavalyi évet.
Míg 2020 elején a tizedével kevesebben haltak meg, mint az előző öt évben, az év végére megmásfélszereződött az elhunytak száma.
Kilenc megyénkben is másfélszer annyian haltak meg, mint az előző években.
Az unióban először. Az orosz vakcinát még a népegészségügyi központ is vizsgálja.
Ezzel együtt már két olyan hét van, amikor nem haltak meg emberek „magyarázat nélkül”.
A legfrissebb Eurostat-adatokból megnéztük, hogyan alakulnak a megyék halálozási statisztikái.
Bár a szám javulást mutat, legalább annyira gyanús, mint az, amikor közel hétszázzal többen haltak meg magyarázat nélkül.
Győr-Moson Sopron, Vas, Borsod és Békés megyei adatai is szomorúan jelzik a járványidőszak hatását halálozásokra.
Újra összevetettük a Központi Statisztikai Hivatal heti halálozási adatait a kormányzati koronavírus-portálon található számokkal.
Közzétette a sorrendet az NNK.
Alig egy tucat ország előz csak meg minket a szomorú rangsorban.
Még bőrpír sem jelentkezett – mondta Merkely Béla az első nap tapasztalatairól.
Ebből lehet következtetni a járvány alakulására.
A járvány terjedése talán megállt, de fel kell készülnünk arra, hogy a halálozás még egy ideig magas marad.
A koronavíruson kívül persze. De ott meg a hivatalos adatok nem magyarázzák a többletet.
A 300 milliárd forintért beszerzett eszközök túlnyomó többsége raktárban áll.
Vakcina pedig az év elejére várható, amelyik nem biztonságos, azt nem engedik forgalomba.