Belföld

Heteket kell várnunk a 2,5 millió beoltottra, pedig a vakcinánk megvan hozzá

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu

Heteket kell várnunk a 2,5 millió beoltottra, pedig a vakcinánk megvan hozzá

Napok óta Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosságarányosan koronavírusban. Jó hírnek csak az tekinthető, hogy európai összehasonlításban jól halad az oltási programunk, annak köszönhetően, hogy a kontinensen egyedüliként ötfajta vakcinával oltják azokat, akik sorra kerülnek, ráadásul a gyógyszerészeti hatóság hétfőn két újabb oltóanyagot engedélyezett. Március 20-án lépte át az itthon beadott vakcinák száma a kétmilliót: addigra bő másfél millió ember jutott oltáshoz, közülük 479 ezren már a második dózison is túl vannak. Megnéztük az elmúlt hónapok oltási statisztikáit, és azt is, hogy mi következik belőlük.

A legtöbb vakcinát eddig február 27-én adták be Magyarországon (119 ezer adagot), a második helyen március 5. szerepel (111 ezer adaggal). Utóbbi péntek volt, és a káoszba fulladt hétvége követte: a kormány bejelentette, hogy 74 ezer AstraZeneca-védőoltás érkezik a kórházi oltópontokra, tömeges oltásra kell készülni, a veszélyeztetett csoportba tartozó érintettek pedig SMS-ben kapják meg a behívójukat. Ezzel szemben pénteken az operatív törzs sajtótájékoztatóján már arról volt szó, hogy a tömeges oltás elmarad, ugyanis sokaknak akár több mint száz kilométerre a lakóhelyüktől kellett volna beoltatniuk magukat, ráadásul olyanok is kaptak SMS-t, akik már korábban megkapták a vakcinát. Ennek ellenére az oltóanyag megérkezett az oltópontokra, ahol (helyszíntől függően) olyanokat is beoltottak, akik nem tartoznak a veszélyeztetett csoportba. Alábbi grafikánkon az látszik, hogy a káoszos hétvégén végül 56 ezer oltást adtak be (pedig az oltópontokon kívül a háziorvosok is olthattak).

A diagram vízszintes tengelyén a dátumok találhatóak, amikhez két függőleges tengely tartozik:

  • a baloldalihoz az oszlopok, amiken a naponta beadott új oltások számát jelezzük (függetlenül attól, hogy első vagy második dózis),
  • a jobboldalihoz pedig a vonaldiagramok – köztük szaggatottal a naponta beadott új oltások számának hétnapos mozgóátlaga, ami az elmúlt napokban csökkenni kezdett.

Made with Flourish

Az első oltástól számítva két hónapba telt, amíg 500 ezer ember megkapta az oltását. A következő félmillió emberhez már csak tizenegy napra volt szükség, utána pedig tizenkettőre – ezt a három dátumot jelöltük függőleges szaggatott vonallal. Ha ez a tendencia folytatódik, húsvétra kétmillió ember kaphatja meg legalább valamelyik vakcina első adagját. A beoltott emberek számának pedig nem csak a vírus terjedésének visszaszorításában van szerepe: Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi közrádiós interjújában arról beszélt, a fokozatos nyitás feltétele lesz, hogy bizonyos számú (elsőként 2,5 millió) ember be legyen oltva. Járványügyi szakértők szerint ugyanakkor nincsen megalapozott magyarázat arra, ekkora beoltott tömeg miért adna lehetőséget a lazításokra.

Kapcsolódó
Miért pont 2,5 millió oltottnál nyitna Orbán?
Járványügyi szakemberek szerint nincs rá megalapozott magyarázat, miért lehetne elkezdeni az újranyitást akkor, ha 2,5 millió ember már be van oltva.

Az európai uniós országok közül Magyarország kiemelkedően teljesít az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján: amíg az EU-ban átlagosan 10,4 százalék kapta meg az első oltást, addig itthon 17,9 százalék – a második dózis esetében kisebb a különbség: 4,5, illetve 5,3 százalék a két érték. Az első adagnál csak Málta előzi meg hazánkat: a félmilliós szigetországban már a lakosság 18,3 százalékát beoltották, míg a második adagot illetően Dánia és Lengyelország van előttünk.

Az alábbi ábra vízszintes tengelyén az első dózist, függőleges tengelyén a másodikat is megkapók aránya látható országonként, a körök mérete pedig azt mutatja, hány oltást adtak be (értelemszerűen a nagyobb államokban többet). A jobb felső negyedben a jól teljesítő országok láthatók – köztük van Magyarország, illetve a már említett Máltán és Dánián kívül Észtország és Ciprus. A bal alsó negyedben a többiekhez képest rosszul álló országok kaptak helyet, például Bulgária, ahol eddig mindössze a lakosság 5,1 százaléka kapta meg az első oltását, valamint Lettország, ahol csak kicsivel jobb ez az arány (5,4 százalék).

Made with Flourish

A központ vezet statisztikát arról is, hogy az egyes országokban korcsoportonként hányan kapták meg a vakcinát. A 80 év felettiek oltottságát tekintve Izland jár az élen 97 százalékos aránnyal, a sor végén pedig ismét Bulgária található mindössze 4,1 százalékkal. Az adatot szolgáltató közép-európai országok közül Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el (nálunk a 80 évnél idősebbek felét oltották már be), kicsivel jobban teljesít nálunk Ausztria és Csehország (58,7, illetve 59,6 százalék), valamivel rosszabbul Lengyelország (44,5 százalék).

Hazánk két kategóriában vezet:

  • a 70-79 évesek felét oltottuk már be (48,7 százalék),
  • a 60 és 69 év közöttieknek pedig kicsivel több mint a negyedét (27,6 százalék).

A fiatalok közül a legnagyobb arányban Máltán, Ausztriában és Izlandban kaptak védőoltást: a 18-24 évesek sorrendben 9,9, 6,4, illetve 6,3 százaléka jutott vakcinához. Ebből a szempontból Görögország, Horvátország és Franciaország a sereghajtó: mindhárom országban egy százalék alatt van a beoltott fiatalok száma. Az egészségügyi dolgozók beoltásának arányáról kevés ország szolgáltatott adatot eddig, abból viszont kiderül, hogy itthon ebből a csoportból szinte mindenki megkapta legalább az első oltását.

Érdekes megnézni, hogyan alakult itthon a hetente a beadott vakcinák korcsoportonkénti megoszlása. Mivel az egészségügyi dolgozók kapták meg először a vakcinát, így az első hetekben a dolgozó korosztály részaránya volt magas, ami aztán elkezdett zsugorodni akkor, amikor az idősebbek (először az idősotthonokban lakók, illetve a 89 év felettiek) oltása is beindult. Február második hetétől kezdve a hatvanévesnél fiatalabb krónikus betegeket is elkezdték oltani, viszont addigra annyi idős kapta meg az oltást, hogy a részarányuk jelentősen nem nőtt.

Made with Flourish

Az oldalon heti bontásban megtalálhatók a beadott vakcinák típus és korcsoport szerint is – ezeket mutatja be a következő diagramunk, az első és a második dózist együtt. A legtöbb oldást a 70-79 éves korosztály kapta, 472 ezret. A központ nyilvántartása szerint 860 ezer ember tartozik ebbe a korcsoportba Magyarországon, és mivel az első dózist közülük 419 ezer ember kapta meg, így az oltottság 48,7 százalékos. A második legtöbb számú vakcina a 60-69 éveseknek jutott (413 ezer darab) – mivel az első dózist közülük 357 ezren kapták meg, az 1,3 milliós csoportlétszámot figyelembe véve itt 27 százalék feletti az oltási arány.

345 ezer vakcina jutott eddig a 80 év feletti korosztálynak, amiből 233 ezer volt az első adag, így ebben a 438 ezres csoportban a legnagyobb az oltottsági arány, 53 százalék. A 24 évesnél fiatalabb felnőtteknél 3, a 25-49 éveseknél 6 százalék, az 50 és 59 év közöttieknél pedig százból huszonhatan kaptak eddig legalább egy oltást.

Az AstraZeneca vakcináját a legtöbben az 50-59 évesek közül kapták meg (február eleje óta elsősorban ezzel oltják a 60 év alatti krónikus betegeket, egy hónap elteltével viszont a 60 év felettieknek is engedélyezték a beadását), kínai vakcinát pedig leginkább az idősek kapnak. A Pfizer korcsoportonkénti eloszlása vegyes képet mutat, ami annak köszönhető, hogy eleinte életkorra tekintet nélkül ezzel oltották az egészségügyi dolgozókat, hiszen ebből az oltóanyagból érkezett először nagyobb mennyiség – így lehet az is, hogy ha az ábrán a 18-24 éves korosztályt választjuk, szinte csak a Pfizer értékét látjuk (32 ezer beadott vakcina). Az olimpiára készülő sportolóknak, valamint az Európa-bajnokság előtt álló focistáknak is főként ebből a vakcinából jutott, ők azonban jóval kevesebben vannak.

Made with Flourish

Az országoknak adatot kell szolgáltatniuk arról is, hogy hány vakcina érkezett a különböző gyártóktól az országba és abból mennyit használtak fel. Bármikor frissíthetik az adatokat, viszont kétszer kötelező küldeniük: kedden az előző hétről és csütörtökön az aktuális hétről – így az adatok nem mindig a legfrissebb állapotot mutatják. Így van ez Magyarország esetében is, ahol a legutóbbi adatok szerint 1,87 millió vakcinát adtak be (ez a típusonkénti adminisztrációra vonatkozik, a beadott vakcinák számát naponta kell jelenteni, így az magasabb, a kormány hétfő reggeli közlése szerint már a kétmilliót is meghaladta, közülük 1 millió 590 ezer volt az első dózis), ami a beérkezett szállítmány 73 százaléka.

Az országban lévő oltóanyag mennyisége már meghaladja a 2,5 milliót (a kormányzati honlap szerint a 3,2 milliót is), és

  • 405 ezer Astrazeneca vakcinából 260 ezret,
  • 550 ezer Sinopharm védőoltásból 493 ezret,
  • 80 ezer Moderna típusú vakcinából 75 ezret,
  • 1,13 millió Pfizer/BioNTech védőoltásból 939 ezret,
  • 396 ezer Szputnyik V vakcinából 103 ezret oltottak el,

vagyis az orosz vakcinának csak a negyedét adták be eddig (igaz, a mostani oltási héten sokan kapják ezt), de az AstraZenecának is beadásra vár még több a mint harmada. Saját honlapján a kormány ugyanakkor azokat a vakcinákat is szerepelteti, amelyeket a népegészségügyi központ még nem vizsgált meg, így abban a táblázatban már 1,1 millió Sinopharm-oltóanyag látható, aminek a fele még felhasználásra vár (jórészt második oltások formájában).

Lakosságarányosan hozzánk érkezett eddig a legtöbb vakcina az unióban: száz emberre 31,8 jut, míg Bulgáriában mindössze 9. A környező országok közül Ausztria, Szlovákia, Szlovénia és Lengyelország (18 és 21 közötti értékkel) a középmezőnybe tartozik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik