horvátország

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szakképzett önkéntesek bevonását szorgalmazta, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy – a rendőrök, katonák nagy számú átvezénylése miatt – védtelenül maradjanak más országrészek. Egyebek mellett olyanok toborzására készülnek, akik képzett, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező mérnökök, ápolók. A politikus a határzár haladéktalan kiépítését és élő erős védelmét követelte a horvátországi [...]
2015. 09. 21. 12:38
Nem az Európai Bizottság és a tagállamok, hanem az egyes tagállamok között van konfliktus a jelenlegi migrációs válság kezelését illetően – mondta Navracsics Tibor oktatási, kulturális, ifjúságpolitikai és sportkérdésekben illetékes uniós biztos az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén. Az Európai Bizottság álláspontja szerint két fő feladat van a jelenlegi helyzetben, a külső határvédelem megerősítése [...]
2015. 09. 21. 12:17
Miután Magyarország vasárnap délelőtt újra megnyitotta az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhelyet, a Vecernji List egy kormányközeli forrásra hivatkozva azt írta: a horvát kormány úgy véli, a migránsok ismét a szerb-magyar határt használják majd arra, hogy eljussanak Nyugat-Európába. Ezt a lap szerint Zágráb úgy értékelte, hogy továbbra is működik a ”B-terv”, és az ország némiképp [...]
2015. 09. 21. 11:14
Beengedték a horvátországi Bregana és Harmica határátkelőhöz érkező menekültek többségét Szlovéniába hétfőre virradóra – közölte a szlovén rendőrség hétfőn. Az este folyamán mintegy 500 menekültet engedtek be Szlovéniába. A Harmica határátkelőhöz érkező emberek többségét hajnalban buszokkal vitték tovább szlovéniai befogadóállomásokra, és mintegy százötvenen várakoznak még az átkelőhelynél. A rendőrség hozzátette, a Bregana határátkelőhöz érkező legtöbb [...]
2015. 09. 21. 11:05
Heteken belül kaphatnak iránymutatást a tagországok és a nemzetközi fuvarozók az Európai Uniótól a megnehezedett határátlépések miatt megnövekedett vezetési idő ellenőrzésének kezelésére – mondta Pencz Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára az M1-nek. Az uniós rendelet megengedi ugyan, hogy a tagállamok egyedileg eltérjenek a maximális vezetési időtől, azonban ez egy másik tagállamra nem kötelező. [...]
2015. 09. 21. 09:59
Huszonnégy afgán, nyolc pakisztáni, négy-négy kongói és szír, két albán, valamint egy-egy iráni, bangladesi és algériai vádlott közül tizenöten a kerítésen átmászva vagy alatta átbújva, harmincan a korábban megrongált határzáron keletkezett réseken jutottak be Magyarország területére. A vádlottak közül harminchatan Mórahalom, öten Ásotthalom, négyen Kelebia térségében lépték át illegálisan a határt – közölte a Csongrád [...]
2015. 09. 21. 09:33
Hétfő éjféltől Zágráb lezárta a Szerbia és Horvátország közötti legforgalmasabb határátkelőhelyet a bejövő teherforgalom előtt – számolt be a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn. A Belgrádot Zágrábbal összekötő E70-es úton fekvő, Batrovci-Bajakovo átkelőnél Szerbia irányából már körülbelül 10 kilométeres sorban állnak a kamionok – nyilatkozta az RTS-nek a határőrség egyik képviselője. A két nyugat-balkáni országot [...]
2015. 09. 21. 09:31
Justin Welby kritizálta a kormányt a menekültpolitikájáért és felajánlotta, hogy vendégül lát egy vagy két családot. A The Guardian szerint az anglikán egyház szellemi vezetője a londoni Lambeth Palotában szállásolhatja el a szíriai menekülteket. Magyarázatul ezt mondta: „Jézus is menekült volt.” A gesztust hasonló volt Ferenc pápáéhoz, aki felszólította a plébániákat, hogy mindegyik fogadjon be egy menekült családot, [...]
2015. 09. 21. 08:27
Az Országgyűlésen az ülés 12 órakor napirend előtti felszólalásokkal, majd a kereszténydemokrata Hollik István mandátumigazolásával, valamint Simicskó István honvédelmi miniszteri eskütételével kezdődik. Hollik István azt követően foglalhat helyet a KDNP padsoraiban, hogy a fideszes Papcsák Ferenc a jegybank felügyelőbizottságának elnöki tisztségére váltotta mandátumát. Simicskó Istvánt szeptember 10-i hatállyal nevezték ki a honvédelmi tárca élére, az [...]
2015. 09. 21. 06:31
Mintegy 400 ember éjfél körül gyalog érkezett a barcsi Dráva-hídon át Magyarországra Horvátországból – számolt be az M1 tudósítója. Hajnalban újabb csoport érkezése várható. A menedékkérőket a Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai várják, akiktől ételt, italt és meleg ruhát is kapnak. Ezután gyalog teszik meg az utat a Dráva partján a barcsi vasútállomsáig. Az első csoport vasárnap este [...]
2015. 09. 21. 06:21
Mintegy 300 menekült zárta le a Zágrábot Ljubljanával összekötő autópályán lévő Bregana határátkelőt a horvát oldalon, és követelik, hogy engedjék át őket a túloldalra. Egyesek közülük leültek, mások lefeküdtek az úton, és senkinek sem engedik az átkelést a határon A menekültek előtt élő pajzsot alkotott mintegy 60 rohamrendőr. Rendőrkutyákkal érkeztek oda. Helyszíni jelentések szerint hajnalban [...]
2015. 09. 21. 06:15
Mivel Magyarország nem akar frontállam lenni, mások osztozkodhatnak azon az 54 ezer emberen, akiket tőlünk helyeztek volna át. A magyar vezérkari főnök közben leszögezte: békeidő van. A legfrissebbek a menekültválságról.
2015. 09. 21. 06:09
Magyarország ”nem oktathatja ki” Horvátországot, hogy hogyan bánjon a menekültekkel – jelentette ki Ranko Ostojic belügyminiszter újságírók előtt vasárnap, az opatovaci ideiglenes befogadóállomáson, a nyugat-szerémségi Ilok (Újlak) mellett. Magyarországon keresztül valamivel kevesebb mint fél millió ember haladt át, volt akit regisztráltak, volt akit nem- közölte. A horvát belügyminiszter hozzátette: nem leszünk az Európai Unió menekült-gyűjtőközpontja, [...]
2015. 09. 20. 20:49
Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől  – jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után. A német és az amerikai diplomácia vezetőjének közös sajtótájékoztatóján John Kerry elmondta, hogy az Egyesült Államok a kormány szándékai szerint 2016-ban az eddig tervezett 70 ezer helyett 85 [...]
2015. 09. 20. 19:52
Több mint 1000 migráns érkezett vasárnap este a Somogy megyei Zákányba – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A Horvátországból érkező migránsokat a határról rendőrök kísérik kisebb csoportokban a vasútállomáson álló, 16 vasúti kocsiból álló szerelvényhez. Többségük fiatal férfi, az első két csoportban, amelyben mintegy 250-en voltak, az MTI tudósítója mindössze két nőt látott. Az [...]
2015. 09. 20. 19:48
Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba és nem terheli túl az unió közösségét – mondta a német belügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban, amelyben kiemelte: a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak [...]
2015. 09. 20. 18:34
Az osztrák hatóságok biztonsági okokból lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt vasárnap délután – közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a rendőrség az M1-es autópálya 165. kilométerénél a gépjárműforgalmat az M15-ös autóút felé tereli. Felhívták a figyelmet, hogy aki Ausztriába szeretne eljutni, választhatja a soproni, kópházi, illetve a jánossomorjai határátkelőket. Az M1 aktuális csatorna [...]
2015. 09. 20. 17:49
Olvasói sztorik