Nagyvilág

Horvátországnak elfogadhatatlan a visegrádiak katonái a határzárnál

A belügyminiszter szerint noha szimbolikus nagyságrendű a részvétel, de nem lehet elfogadni. A külügyminiszter szerint Magyarország beavatkozik az országuk belpolitikájába a visszaküldött vonattal.

Horvátország számára elfogadhatatlan, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében – mondta Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön Luxemburgban.

A horvát sajtó közlése szerint a miniszter azt hangsúlyozta: nem jó üzenet, hogy a horvát-magyar határon húzódó drótkerítés mellett az említett országok rendőrségi és katonai erőkkel is részt vesznek a határ ellenőrzésében.

Ez olyan dolog, ami Horvátország számára abszolút elfogadhatatlan

– szögezte le.

A belügyminiszter úgy véli: ez további diplomáciai problémákat okoz majd azon országok között, amelyek ellenőrzik a határt, és azok között, amelyek ellen felállítják a védelmet.

Noha kis létszámú katonaságról és rendőrségről van szó – emelte ki -, “szimbolikus szinten nem elfogadható, hogy két EU-tagállam között szögesdrót, valamint katonai és rendőrségi erők álljanak”.

Vesna Pusic külügyminiszter szintén Luxembourgban arra reagált, kinek az érdeme, hogy Magyarország csütörtökön visszaküldte azt a horvát vonatot, amelyet a hatóságok még szeptember 18-án foglaltak le, mert előzetes bejelentés és engedély nélkül migránsokat szállított Magyarországra.

A leköszönő horvát szociáldemokrata kormány szerint nem Kolinda Grabar-Kitarovic konzervatív államfő Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalásának hozadéka a vonat visszaszolgáltatása. A horvát belügyminisztérium azt állítja: erről már egy hete megállapodott a magyar és a horvát rendőrség vezetője Letenyén.

A külügyminiszter szerint pártellentétek állnak a háttérben, és Magyarország – azzal, hogy bejelentette: a horvát államfő kérésére küldte vissza a vonatot -, beleavatkozott a horvát parlamenti választásokba.

Pusic azt mondta:

A magyar kormány bizonyára úgy gondolja, azzal, ha a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kerül hatalomra, könnyebben jut közös nevezőre egyes dolgokban, mint például a INA horvát olajiparai vállalat ügye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik