25 éve mutatták be a Számkivetettet, Tom Hanks egyik leghíresebb filmjét, amit egyedül vitt el a hátán. Ez nem meglepő, az annál inkább, hogy milyen értelmezései lettek Robert Zemeckis túlélő drámájának negyedszázad távlatában.
Hollywoodot sokkolta a hír, hogy holtan találták Los Angeles-i otthonukban Rob Reinert és feleségét, Michele Singer Reinert. Képgalériánkban felidézzük Reiner pályájának emlékezetes pillanatait.
Előbb Dániában lett szupersztár, majd a világ is felfedezte rossz arcú Bond-gonoszként, azóta ugyanolyan lelkesedéssel játszik szuperprodukciókban mint európai művészfilmekben. Mads Mikkelsen november 22-én tölti be a hatvanat.
A legtöbben a magát apácának álcázó bárénekesnőként ismerik, pedig sokoldalúsága mellett Hollywood egyik legkülöncebb és legegyedibb sztárja. Whoopi Goldberg november 13-án tölti be a hetvenet.
Előszeretettel találják meg pszichopata bűnözők és nárcisztikus gonosztevők szerepeivel, de számos alkalommal bebizonyította már, hogy bármikor képes megnevettetni és megríkatni is a közönséget. Képekben idézzük fel John Lithgow pályafutását.
1975 nyarán pár nap különbséggel két korszakváltó amerikai filmet mutattak be. Miben állt a Cápa és a Nashville újszerűsége, és ma melyiket érezzük aktuálisabbnak?
Gyerekszínészként kezdte az akkor még szintén ismeretlen Leonardo DiCaprio oldalán, aztán megalapozta a szuperhősfilmek elsöprő divathullámát. 50 éves lett az első nagyvásznas Pókember.
A stúdió kipipál mindent, ami röhejesen rosszul működik a mai Hollywoodban. Mégis világos, Seth Rogen mennyire aggódik a mozizás válsága miatt. Sorozatkritika.