Hetilap: Vélemény

Impozáns és a tőzsde kedvező reakcióját is kiváltó költségcsökkentési programot hirdetett meg a British Petroleum (BP) és az Amoco tavalyi 55 milliárd dolláros fúziójával létrejött BP Amoco olajtársaság. John Browne vezérigazgató tájékoztatása szerint az új cél az, hogy már ez év végéig 2 milliárdos, majd 2001-re 4 milliárd dolláros éves költségmegtakarítást érjenek el; ez utóbbi [...]
1999. 07. 21. 00:00
Saját viszonylatában kiábrándító eredményekről számolt be második negyedévi jelentésében az amerikai Coca-Cola. Az üdítőital-gyártó cég “mindössze” 942 millió dolláros nyereségre tett szert, 21 százalékkal kevesebbre az előző év azonos időszakában elértnél. A palackozott vagy dobozos formában eladott italmennyiség – az egyik legfontosabb mutató – 2 százalékkal csökkent egy év alatt; a tavalyi második negyedévben még [...]
1999. 07. 21. 00:00
Az állami pénzből a tavaly év végén konszolidált Postabank az idei első öt hónapját 1 milliárd 184 milliárd forintos eredménnyel zárta, miközben az idei, a jelek szerint kishitű tervekben mindössze nullszaldó közeli célok szerepeltek. “Az év végéig eredményességünk tovább javul, de a növekedés dinamikája lassulni fog” – jelentette ki Szép Péter, a lakossági üzletág cégvezető [...]
1999. 07. 21. 00:00
majd’ két évtizede azon a viccen, melynek poénjában a kisnyúl azt válaszolta az oroszlán kérdésére: “Á semmi, semmi, csak ülök itt, manikűrözök és közben hülyeségeket beszélek… “. A vicc az igazságot volt hivatva kimondani a hatalommal szemben. A rendszerváltás egyik legnagyobb intellektuális vesztesége, hogy – a szólásszabadság kiteljesedése okán – megszűnt a pesti vicc indítéka. [...]
1999. 07. 21. 00:00
Huszonöt százalékra nő a BP Amoco részesedése a Szidanko olajtársaságban, miután a tulajdonosok 64 millió dolláros tőkeemelést hajtanak végre az ötödik legtekintélyesebb orosz olajvállalatnál. A Szidanko a napokban megállapodott 217 millió dolláros bankadóssága átütemezéséről; a bankok elfogadták, hogy a cég a nekik járó összeg felét november végéig, a másik felét pedig jövő május végéig törleszti. [...]
1999. 07. 21. 00:00
Évi 100 millió dollárnyi forgalomnövekedést vár a Gazdasági Minisztérium attól, hogy a sármelléki repülőtéren most már naponta 8 órán át önálló vámkezelés működik. A költségvetésnek mindez csak havi 2 millió forintjába kerül. Megszűnik az a korábbi gyakorlat, amely szerint a Balaton Airportra érkező repülőgépeknek három nappal korábban jelezniük kellett a le- és felszállást. “Szívesen támogat [...]
1999. 07. 21. 00:00
A tőkeleszállítás réme fenyegeti a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-t annak ellenére, hogy számlájára 3,1 milliárd forintot utalt át reorganizációs keretéből az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. A hitelezői megítélés javítása érdekében ezt a tőkejuttatást jövőre megismétlik, ám az MVM vezérigazgatója, Bakács István szerint az összesen 6,2 milliárdos tőkeinjekció nem jelent megoldást arra az évek [...]
1999. 07. 21. 00:00
*Falusi, lovas, vízi, kerékpáros, kulturális/vallási turizmus; Forrás: Gazdasági Minisztérium FELADAT KÖLTSÉGEK (milliárd forint) Nemzeti, regionális marketing 9,5 Turisztikai vonzerők fejlesztése 14,2 – Gyógyturizmus 3,0 – Kongresszusi turizmus 8,0 – Világörökség helyszínei 1,3 – Velencei tó fejlesztése 0,9 – Témaparkok infrastr. létesítése 1,0 Egyedi turisztikai kínálat kialakítása 1,8 – Rendezvények 0,6 – Közös pályázatok* 1,2 Vállalkozói [...]
1999. 07. 21. 00:00
Több mint 1,5 milliárd forintos beruházással speciális palackozó és csomagoló gépsort adtak át a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. martfűi gyárában. A palackozó óránkénti teljesítménye – László Attila, az rt. vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint – 58 ezer palack, és 30 százalékos fajlagos energiamegtakarítást tesz lehetővé. A készáruraktár alapterületét 65 százalékkal, 2200 négyzetméterrel bővítették, így az már [...]
1999. 07. 14. 00:00
Időben sikerült aláírnia a közlekedési tárcának és a DCS pályázaton nyertes Prímatel (az AirTouch-Vodafone és az RWE Teliance konzorciuma) képviselőinek a koncessziós szerződést, bár néhányan kételkedtek a megállapodás sikeres tető alá hozásában. A határidő július 6-a éjfél volt. Amennyiben a győztes ezt nem tudta volna tartani, úgy a rádiótelefon-pályázaton második helyet elért cég kezdhette volna [...]
1999. 07. 14. 00:00
Fennállásának legnagyobb negyedéves nyereségét érte az április-júniusi időszakban az amerikai General Electric (GE). A Magyarországon a Tungsram és a Budapest Bank tulajdonosaként jelen lévő GE negyedéves profitja 2,82 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 2,45 milliárd után. Ugyancsak rekordszintre, 25,1 milliárdról 27,4 milliárd dollárra emelkedett az árbevétel. A többek közt gépeket és ipari berendezéseket [...]
1999. 07. 14. 00:00
A Young & Rubicam (Y&R) reklámügynökség ezentúl a magyar piacon is saját, különálló médiaügynökséggel dolgozik. Ez a Media Edge, amely a Mediapolis Hungary utódjaként jött létre. A Y&R világszerte arra törekszik, hogy 100 százalékos tulajdonában lévő, de különálló médiaügynökségeket hozzon létre. E célból 1997-ben New Yorkban megalapította a Media Edge nevű céget. Magyarországon a Y&R [...]
1999. 07. 14. 00:00
Pótlólagos kamatfizetésre kötelezte a Westdeutsche Landesbankot (WestLB) az Európai Bizottság az után a tőkejuttatás után, amelyet a hitelintézet még 1992-ben kapott tulajdonosától, Észak-Rajna-Vesztfália tartománytól. A határozatban szereplő összeg 808 millió euró, a legnagyobb visszatérítés, amelyet az Európai Unió végrehajtó testülete valaha is kiszabott. A tartományi kormányzat annak idején egy 5,9 milliárd márkás lakásépítési alapot “pakolt [...]
1999. 07. 14. 00:00
BANK Mérlegfőösszeg (milliárd márka) WestLB Westdeutsche Landesbank 693 Landesbank Baden-Württemberg 496 Bayerische Landesbank Girozentrale 475 Bankfesellschaft Berlin AG 369 Norddeutsche Landesbank (Nord/LB) 297 Landesbank Hessen-Thüringen Giroz. 209 Landesbank Schleswig-Holst. Giroz. 196 DSL Bank Deutsche-Siedl.-u. Land. 144 Hamburgische Landesbank Girozen. 140 LRP Landesbank Rheinland-Pfalz 107
1999. 07. 14. 00:00
tartotta lázban a múlt hét végén a rendőrséget, és a közegen keresztül a lakosságot is. A hatóságok már-már hadiállapotra emlékeztetően lezárták a fővárosból kivezető összes fontosabb utat. A mesebeli körülmények között, a Gyorskocsi utcai, elvileg – ugye – szökésbiztos, többemeletes, rácsos börtönből kábelkötegen keresztül leereszkedő és meglógó bűnöző nem kevesebb mint 27 bankfiókot, postahivatalt és [...]
1999. 07. 14. 00:00
“Megtette a szükséges lépéseket az Elf Aquitaine olajtársaság a TotalFina támadásának visszaverésére” – nyilatkozta Philippe Jaffré, az Elf elnöke azt követően, hogy hazai riválisa bejelentette 43 milliárd eurós felvásárlási szándékát. A célpont társaság vezetése az ajánlatot röviddel annak megtétele után ellenségesnek minősítette, s közölte, hogy igazgatósági tagokból, pénzügyi és jogi cégek képviselőiből bizottságot állított föl [...]
1999. 07. 14. 00:00
A Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) ez idáig kétféle jelzáloglevelet dobott piacra sikerrel, e héttől pedig a lakásépítések piacára száll be új lakossági és vállalkozói hitelekkel. A zártkörű kibocsátás 800 millió forintnyi fix kamatozású és 1,25 milliárd forintnyi változó kamatozású jelzáloglevelet tartalmazott, mely utóbbiakat 50 százalékkal túljegyezték a befektetők. A 7 éves lejáratú papírok közül a [...]
1999. 07. 07. 00:00
*A rangsort a tagok által a MaRS titkárságára benyújtott, 1998-ban elért, konszolidált helyi iparűzési adóalap szerint állították össze; **Zárójelben az 1997-es helyezés RANGSOR* Ügynökség Árbevétel (millió forint) 1997. 1998. 1. (1.) McCann-Erickson Budapest 1 050 1 535 2. (2.) Young & Rubicam Budapest 781 1 005 3. (3.) LOWE/GGK Budapest 700 917 4. (5.) Bates [...]
1999. 07. 07. 00:00
A mobilszolgáltatók a közvélemény akarata ellenére is építhetnek lakott területen rádiótelefon adó-vevő tornyokat – erősítette meg az erre vonatkozó jogszabályt az Alkotmánybíróság. Néhány parlamenti és önkormányzati képviselő kifogásolta, hogy a szolgáltatók a lakossági fellépést figyelmen kívül hagyva építhetnek ilyen létesítményeket. A mobiltelefon-tornyok ellen azok vélt vagy valóságos egészségkárosító hatása miatt tiltakoznak egyre többen. Az építtetők [...]
1999. 07. 07. 00:00
Oroszország volt kormányfőjét, Viktor Csernomirgyint választotta a Gazprom elnökévé a társaság 11 tagú igazgatótanácsa. A megbízatás nem új Csernomirgyin számára, hiszen 1992-es miniszterelnöki kinevezése előtt elnök-vezérigazgatóként tevékenykedett a világ legnagyobb földgáztermelőjénél. Azóta Rem Vjahirev töltötte be a kettős posztot, aki továbbra is megmarad a vezérigazgatói székben. Csernomirgyin alig egy éve távozott a kormány éléről, de [...]
1999. 07. 07. 00:00
Tudom, képtelen vállalkozásnak tűnik a német és a magyar gazdaság összehasonlítása. Más világ, más színvonal, más társadalmi feltételek. Néha azonban nem lehet ellenállni a kísértésnek. Kormányunk (és személyesen a miniszterelnök) e napokban azon fáradozik, hogy visszaillessze az ördögszarvakat Bokros Lajos homlokára. Nagyvonalúan szemléli annak az egyensúlynak a fokozatos billenését, amely éppen a hírhedett “csomag” szülötte [...]
1999. 07. 07. 00:00
A Magyarországi Reklámügynökségek Szövetsége (MaRS) által készített rangsorból az idén ismét kimaradt két tagügynökség, az Ogilvy & Mather és a hat. A konszolidált helyi iparűzési adóalapot képező árbevételek alapján összeállított lista mindazonáltal bővült, a tavalyi 24 helyett már 26-an szerepelnek rajta. Az egyik új rangsorolt az Ammirati Puris Lintas, amely tavaly azért nem került fel, [...]
1999. 07. 07. 00:00
Tevékenységi körének kiszélesítésével készül a Matáv arra, hogy a távközlési liberalizációt követően elveszti monopóliumát. Mint azt Straub Elek elnök-vezérigazgató bejelentette, júliusban Üzleti negyed néven internetes gazdasági hírszolgáltatást indítanak. Hogy a cég szolgáltatásaira jobban összpontosítsa a szörfölők figyelmét, július elsejétől az AltaVizsla kereső és az Origó egy honlapon jelennek meg (az ilyen összevonásokból adódó portál site-okról [...]
1999. 07. 07. 00:00
Olvasói sztorik