Hetilap: Vélemény

Idővel akár a teljes fúzióhoz is vezethetnek a British Airways (BA) és a holland KLM között beindult együttműködési tárgyalások. A két cég 1992-ben már megpróbálkozott az egyesüléssel, akkor azonban nem sikerült megegyezni a fúziós arányokban, mert a KLM nagyobb szerepre tartott igényt, mint amekkora méretéből következett volna. Azóta viszont az erőviszonyok eltolódtak a BA javára [...]
2000. 06. 14. 00:00
A világ második legnagyobb – az élen álló svájci Nestlétől alig valamivel lemaradó – élelmiszer-ipari vállalata jöhet létre annak az ügyletnek az eredményeként, amelyben a brit-holland Unilever konszern 20,3 milliárd dollárért száz százalékban felvásárolja az ágazat meghatározó amerikai szereplői közé tartozó Bestfoods részvényeit. A többek közt a Lipton teát és Rama margarint gyártó Unilever eredeti [...]
2000. 06. 14. 00:00
a legmagasabb szinten dől el – ez aligha kérdéses. Természetesen nem mindegy, mennyivel nő a lakosság számára ma már legfontosabbá vált energiahordozó ára, ezért érthetően a miniszterelnök is beleszól a döntésbe. A gázárakat törvény szerint évente egyszer, mégpedig július elsején lehet korrigálni, s ha a kormány komolyan veszi azt az alapelvet, hogy a költségek növekedését [...]
2000. 06. 14. 00:00
Többféle elméleti lehetőséggel találkozunk az infiláció okait vizsgálva. A monetáris elmélet szerint az alapvető ok a túlzott pénzkibocsátás; annak megfékezése magát az inflációt is visszafogja. Institucionalista megközelítésben az ellentétes érdekű társadalmi csoportok elosztási jellegű harca okozza az árak (és a bérek) emelkedését, aminek vagy adminisztratív eszközökkel, vagy szociális paktummal lehet véget vetni. Nem lenne meglepő, [...]
2000. 06. 14. 00:00
Thomas Penfield Jackson bíró beírhatja a nevét a történelemkönyvekbe: ha a Microsoft kettédarabolásáról hozott múlt heti ítélete jogerőre emelkedik, annak radikális hatása lesz a számítástechnika jövőjére. A ítélet értelmében – amely ellen a Microsoft természetesen fellebbezni fog – a két vállalat közül az egyik az operációs rendszerek, a másik az alkalmazások gyártását vinné tovább. A [...]
2000. 06. 14. 00:00
a kérdés csak az, hogy milyen tempóban. Sejteni lehetett, hogy Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke – óvatos ember lévén – elejét akarja venni az árfolyamcsökkenésből és az importárak emelkedéséből származó esetleges inflációs spirálnak, és ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy lefékezze az európai gazdaság hajóját. Nem volt abban semmi meglepő, hogy [...]
2000. 06. 14. 00:00
Egy ejtőernyős által hozott jelképes gyárkulccsal nyitották ki a múlt heti avatóünnepségen a Flextronics International Nyíregyházán létesített új üzemcsarnokát. A 9 ezer négyzetméteres termelői részleget és 5 ezer négyzetméter raktárterületet, valamint irodákat magában foglaló létesítményre 75 millió dollárt (18,6 milliárd forint) fordított az amerikai multinacionális társaság. A teljes beruházás befejezése után a társaság nyíregyházi ipari [...]
2000. 06. 14. 00:00
Az e-business-ben is otthon van a sikeres elmúlt esztendőről a napokban beszámoló TNT Express Worldwide Hungary Kft. A légi és közúti gyorstovábbítást végző világcég magyar leányvállalata tavaly 360 ezer küldeményt kezelt, s a megelőző évinél 28,6 százalékkal magasabb, 2,7 milliárd forint árbevételt ért el (igaz, 1998-ban még másfélszeresére nőtt a forgalom). Erre az évre 427 [...]
2000. 06. 07. 00:00
a gyógyszergyáraktól, hogy Robert Koch önzetlen odaadásával alakítsák üzletpolitikájukat. Még akkor sem, ha a medicinák különleges árunak számítanak. A legszembetűnőbb különbség minden bizonnyal az, hogy az ár egy részét – bizonyos esetekben az egészet – nem a fogyasztó (akit ebben az esetben betegnek hívnak) fizeti, hanem az egészségbiztosító és az állam. Nem lehet tehát piacra [...]
2000. 06. 07. 00:00
Gazdasági értelemben a világ egyetlen összefügigő rendszert alkot, sokkal inkább, mint eddig bármikor. Napjainkban igazán érvényesek a XVII. századi költő-prédikátor, John Donne sorai: “Egyetlen ember sem tekinthető önálló egésznek… , bármely ember halála belőlem is elvesz valamennyit… , ne kérdezd hát, hogy kiért szól a harang; érted szól.” Ezúttal nem az emberi egyedek halála miatti [...]
2000. 06. 07. 00:00
– ezt szerették volna elérni ljubljanai találkozójukon az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó luxemburgi (első körös) hatok. A külügyminiszterek immár együtt sürgették az uniót: az év végi nizzai csúcstalálkozón vázolja fel a csatlakozási forgatókönyvet. A hat tagjelölt között Magyarország különösen hangos, már-már követelődző álláspontot képvisel. Orbán Viktor miniszterelnöknek a legutóbbi időszakban tett nyilatkozataiból az EU egész [...]
2000. 06. 07. 00:00
Május 15-étől a Dezső, Réti és Antall Ügyvédi Iroda együttműködik a PricewaterhouseCoopers (PwC) céggel. A világ egyik vezető nemzetközi tanácsadó társasága 1998-ban kezdte építeni a vele együttműködő ügyvédi irodák hálózatát. Az új “szerzemény” annak a nemzetközi ügyvédi irodaláncnak a tagja, amely tavaly októberben vette fel a Landwell nevet (addig 42 országban, 20 különböző név alatt [...]
2000. 06. 07. 00:00
Egészen Záhonyig megnyílhat az út az osztrák vonatok előtt, ha megszületik a Pannonia projekt néven a minap beharangozott megállapodás az osztrák államvasutak (ÖBB) és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. között. A Pannonia projekt – amelyhez elméletileg a MÁV is csatlakozhatna – a GYSEV számára lehetővé tenné, hogy saját járműveivel és személyzetével járatokat közlekedtessen Bécs, Burgenland, [...]
2000. 06. 07. 00:00
Mindenki jól járt – nagyjából így összegzik elemzők azt az ügyletet, amelyben a most még többségi állami tulajdonú France Télécom (FT) 37,6 milliárd dollárért megvásárolja a brit Orange mobilszolgáltatót a szintén brit Vodafone-tól, a mobil ágazat világelsőjétől. Mint ismeretes, a versenyhatóságok csak azzal a kikötéssel engedélyezték a Vodafone-nak a német Mannesmann 180 milliárd dolláros felvásárlását, [...]
2000. 06. 07. 00:00
Kormányválság van Lengyelországban. Ez – ha el is kell kerülni minden erőltetett párhuzamot – Budapesten is különleges figyelmet érdemel. Hiszen régiónk egyetlen, szinte középhatalomnak tekinthető országáról van szó, amelyet velünk és a csehekkel egy időben fogadtak be a NATO szervezetébe és a lengyelek kezét fogva, együtt várakozunk az Európai Unió kényelmetlenül berendezett előszobájában is. Ráadásul [...]
2000. 06. 07. 00:00
Hosszabb szünet után a napokban ismét csapoltak a március 14-e óta felszámolás alatt álló Diósgyőri Acélművekben (DAM), amelynek anyavállalata, a kassai vasmű a múlt hét óta kinyilvánítottan eladósorba került. A VSZ Kosice rendkívüli közgyűlése ugyanis meghozta a döntést az értékesítésről; eszerint a részvényesek felhatalmazása alapján létrejöhet a szerződés az amerikai US Steel konszernnel, amely egyelőre [...]
2000. 05. 31. 00:00
kiszabadulni a palackból azok a diplomaták, akik néhány nappal ezelőtt aláírták az Európai Unió (EU) és Kína közötti megállapodást. Az egyezmény elhárítja a mostanáig fennálló leglényegesebb akadályt Kína taggá válása elől a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO). A világ legnagyobb országa 13 évig tartó tárgyalás után még az év vége előtt belép a 135 tagországot számláló nemzetközi [...]
2000. 05. 31. 00:00
Miközben Oroszország új ura a sztratoszféráiban utazó interkontinentális rakéták egyensúlyáról vitázik majd Moszkvában a hattyúdalát éneklő Bill Clintonnal, hazájának sorsa és népének jövendője nagyon is a földön dől el. Azon, hogy végül milyen útra tér az orosz gazdaság. Öldöklő harc várható a különböző érdekcsoportok között és egyelőre nem látható, ki nyeri meg a Vlagyimir Putyin [...]
2000. 05. 31. 00:00
Közös európai állásbörze portált létesít két holland társa-ság, a VNU NV – lapunk kiadójának anyavállalata – és a Randstad Holding NV, a világ harmadik legnagyobb személyzeti cége. A newmonday.com webcímen szolgáltató, 50-50 százalékos tulajdonú vállalkozás a nyári kísérleti szakaszt követően szeptemberben kezdi meg szolgáltatását, a “raktárában” mintegy 500 ezer fő önéletrajzával, illetve 25 ezres álláskínálattal. [...]
2000. 05. 31. 00:00
amikor több kormánypárti politikus, sőt a legnagyobb koalíciós párt országos elnöksége is elítélte a magas benzinárakért felelősnek tartott Mol Rt.-t. A Fidesz-MPP vezetősége még “csak” zsarolással vádolta a legnagyobb magyarországi vállalatot, ám Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke azt mondta, hogy a Mol áremelése a magyar gazdaság tönkretételét célzó inflációgerjesztő magatartás. Annak “elkövetőjét” pedig a miniszter [...]
2000. 05. 31. 00:00
Megkezdte próbaüzemét a Fotex Plaza internetes áruház (www.fotexnet.hu). A zenei részleggel nyitottak: egyelőre mintegy 25 ezer különböző CD, illetve kazetta között válogathatnak az érdeklődők, de az év végére várhatóan 60 ezerre, egy év alatt pedig 100 ezer termékre bővül a választék. Hamarosan filmeket, műszaki cikkeket, ajándékárukat és könyveket is lehet majd vásárolni, sőt árveréseket, végkiárusításokat [...]
2000. 05. 31. 00:00
Újra a napi politika tárgyává vált a lakáskérdés. Ez persze nem újdonság; így volt ez a rendszerváltás előtt is, amikor a lakásépítések száma a gazdaság fejlettségének egyik legfontosabb mutatójául szolgált. A kormányprogram 1998-ban 40 ezer lakás építését tűzte ki célul, ennek fényében igencsak meglepő, hogy tavaly 20 ezer alá süllyedt az új építmények száma. Paradox [...]
2000. 05. 31. 00:00
Beszállítók bekapcsolása Termékkatalógusok felépítése és karbantartása Tranzakció-közvetítés és -követés Fizetés, házhoz szállítás Lízing, tendereztetés Globális kapcsolat Szoftver Portál-infrastruktúra
2000. 05. 24. 00:00
lehetünk tanúi az uniós csatlakozási tárgyalásokon. A számos anomáliával küszködő, a magyar közegészségügy betegségét tüneti szinten megjelenítő gyógyszer-finanszírozás két – az áruk szabad áramlásáról, illetve a vállalati jogról szóló – fejezet lezárását is megnehezíti. A versenyjogi, azaz a honi adókedvezményeket taglaló témakör után ezúttal másodszor ütközik az ország integrációs érdeke (az tudniillik, hogy a mielőbbi [...]
2000. 05. 24. 00:00
Olvasói sztorik