Kormányválság van Lengyelországban. Ez – ha el is kell kerülni minden erőltetett párhuzamot – Budapesten is különleges figyelmet érdemel. Hiszen régiónk egyetlen, szinte középhatalomnak tekinthető országáról van szó, amelyet velünk és a csehekkel egy időben fogadtak be a NATO szervezetébe és a lengyelek kezét fogva, együtt várakozunk az Európai Unió kényelmetlenül berendezett előszobájában is.
Ráadásul Lengyelországban egy olyan jobboldali koalíció van szétbomlóban, amelyet születésekor, 1997-ben a magyar jobboldal minden árnyalata követendő politikai modellként köszöntött. A “varsói gyors” győzelmét ünnepelték és ezen belül különösképpen a Szolidaritás Választási Szövetség (AWS) összekovácsolását tekintették példaértékűnek. Tehát azt, hogy egyetlen “ernyő” alatt létre lehet hozni a kereszténydemokrata, nacionalista és a (sajátos lengyel körülmények között) a katolikus egyházhoz kötődő populista-konzervatív szakszervezeti erők szövetségét.
A középpontban most éppen ennek a heterogén “ernyőpártnak” a belső válsága áll. Lényegében az, hogy alkalmatlannak bizonyul az európai integrációs politika racionális követelményeinek teljesítésére. Voltaképpen ezért robbantotta ki a krízist a koalíció kisebbik, de politikai és intellektuális súlyát tekintve meghatározó pártja, a Szabadság Unió (UW).
VITA A REFORMOKRÓL. Ez a párt adta a kormány öt kiemelten fontos miniszterét (pénzügy, külügy, honvédelem, igazságügy, közlekedés). Az UW bejelentette, hogy minisztereit visszavonja a kormányból, de hajlandó fenntartani a koalíciót, ha garanciákat kap arra, hogy a frakciókra szakadt AWS kiszámíthatatlan parlamenti magatartása nem akadályozza többé annak a gazdaságpolitikának a fenntartását, amelynek jelképe Balcerowicz pénzügyminiszter, aki egyben az UW elnöke is. Az ő személyét nemzetközileg is garanciának tekintik arra, hogy folytatódik az a szigorú pénzügyi és költségvetési politika, amely annak idején, 1989-1991-ben megmentette Lengyelországot a hiperinflációtól és stabilizálta a gazdaságot.
Az UW vezetői most a krízis feloldására az AWS populista erőinek nyomásával szemben gyengének bizonyult Buzek miniszterelnök távozását igényelték. A válság hullámverése közepette legutóbb Krzaklewski, a Szolidaritás “erős embere” került szóba lehetséges kormányfőként, noha ő a populista szárny egyik hangadója az AWS-ben.
Amennyiben nem sikerül megoldani a koalíciós válságot, előrehozott választásokra kerülhet sor. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a mintegy 12 százalékos támogatással rendelkező, liberális Szabadság Unió a jelenlegi államelnököt is adó, 30 százalékos támogatottságú szociáldemokratákkal (Demokratikus Baloldali Szövetség – SLD) lép koalícióra. Miután a válság mély oka a határozott reformirányzat és egy populista gazdaságpolitika konfliktusa, ez is csak ideiglenes megoldást hozhat. Az SLD mint kommunista utódpárt ugyanis meglehetős fogadókészséget mutat arra, hogy engedjen egy “baloldali” frazeológiával jelentkező reformellenes nyomásnak.
JÓZAN KÜLPOLITIKA. Lengyelország regionális középhatalmi súlya és különleges stratégiai helyzete miatt azonban óriási biztonságpolitikai kényszer szorítja a résztvevőket egy ésszerű megoldás felé. Az eddigi koalíció minden belső feszültsége ellenére is Varsó rendkívül érett és átgondolt külpolitikát folytatott. Ez nem utolsósorban Geremek külügyminiszter érdeme, aki a Szolidaritás régmúlt mozgalmi hőskorának egyik jelentős alakja volt és Balcerowicz mellett a Szabadság Unió kiemelkedő vezetője.
A magyar jobboldal annak idején ünnepelhette a “varsói gyors” befutását, de arra sohasem volt képes, hogy a lengyelhez hasonló nagyvonalúsággal kezelje a maga nemzetiségi problémáit. Lengyelország mai tekintélyét és különleges nemzetközi “kezelését” nem egyszerűen a régiónkon belüli természetes túlsúlyával vívta ki. Azzal vált kiemelten értékessé, hogy szövetséggé érlelte megbékélését Németországgal és átlépett azokon az etnikai feszültségeken, amelyek történelmileg szembeállították Ukrajnával és Litvániával.
A “varsói gyors” most egy váltó előtt vesztegel. Ez azonban nem változtat azon, hogy az Európai Unió kiterjesztésének első szakasza politikai és stratégiai okokból nem valósulhat meg Lengyelország nélkül. Még akkor sem, ha a csatlakozás formális gazdasági feltételeinek teljesítésében Varsó elmarad Budapest, vagy a kiterjesztés “első csapatának” más résztvevői mögött. –
