Hetilap: Lapszámok

Minden korábbi várakozást felülmúló rekordokkal lepte meg a nagyérdeműt az év eleje óta eltelt szűk nyolc hónap: a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX 4131,34 pontról indulva 8483,79 pontig emelkedett. Az utóbbi hetek áresése viszont intő jel lehet arra, hogy a részvényárak szárnyalása büntetlenül nem tarthat örökké. A nemzetközi piacok hangulatváltásával párhuzamosan Magyarországon is hetekig tartó korrekcióra kell felkészülniük a befe
1997. 08. 27. 00:00
Minimális, 0,8 milliárd forintos javulást tudott felmutatni második negyedéves üzleti eredményében a Mol Rt. a kiugróan jó első három hónap után. Mivel azonban – a szezonalitás miatt – a cég mindeddig veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az év második negyedében, ez a javulás akár fordulópontot is jelenthet; persze csak akkor, ha a tendencia jövőre folytatódik. Némiképp [...]
1997. 08. 27. 00:00
Elsősorban az alapanyagárak kedvezőtlen alakulása miatt a második negyedév sem hozott átütő sikert a BorsodChem számára. A féléves eredmény csupán 8 százalékkal javult az előző év hasonló időszakához képest. Ennek fényében sovány vigasz, hogy az árbevétel dinamikus növekedést mutat. (A gyenge eredményhez azonban hozzátartozik, hogy a társaság amortizációja meglehetősen magas – enélkül az eredmény 16 [...]
1997. 08. 27. 00:00
Két határon túli és egy hazai gyárat megvásárolt, egy külföldi társaságot pedig alapított a Zalakerámia az idei első félévben. A cég folytatta tehát a két évvel ezelőtt (a romhányi Rékerámia megvásárlásával) megkezdett akvizíciós sorozatát. Tette mindezt a kedvező tőzsdei hangulatban végrehajtott, a kibocsátást szervező CSFB opciójának lehívása után közel 45 millió dolláros tőkeemelésre támaszkodva. A [...]
1997. 08. 27. 00:00
Egy évtizeddel ezelőtt létezett a technikusi és szakközépiskolai szakok jegyzéke, Országos Szakmunkásképzési Jegyzék, továbbá valamennyi minisztérium gondozásában a felnőttoktatás különböző területeit szabályozó rendeletek sokasága. Ezek egyrészt különféle egyszerűbb, úgynevezett vállalati szakmák és egyéb munkaköri képesítések állami elismeréséről intézkedtek, másrészt tételesen szabályozták a vizsgára való felkészítés rendjét és a szakképesítő vizsgát. Jellemzőnek mondható, hogy a tárcák [...]
1997. 08. 27. 00:00
A várakozásoknak megfelelő eredményt tett közzé a Zwack Unikum Rt. idei első féléves jelentésében. A 281 millió forintos adózás előtti eredmény 39 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Ezáltal a részvénytőke megtérülése éves szinten valamivel több mint 30 százalékra kúszott. Az árbevétel ugyanakkor messze az inflációs szint alatt, alig 6 százalékkal növekedett. A [...]
1997. 08. 27. 00:00
A magyar vasút finanszírozása nem idegen a nemzetközi gyakorlattól: a személyszállítás szerte a világon ráfizetéses, ezért az államok például egész Európában támogatják ezt a tevékenységet. A magyar MÁV-állam közötti megállapodás így nemcsak az 1993-ban elfogadott új vasúti törvényben foglaltaknak felel meg, hanem egyben EU-konform is. Az európai jogszabályok azonban azt is kimondják, hogy csak a [...]
1997. 08. 27. 00:00
Pusztán csak a számadatokra támaszkodva elmondhatjuk: a Danubius Hotels első féléves adózás előtti eredménye idén számottevően – a tavalyi 1,8 milliárdról 2,5 milliárd forintra – nőtt. (Az értékesítés nettó árbevétele eközben alig 8 százalékkal emelkedett.) Az eredményjavulással azonban csínján kell bánni, lévén, hogy az elsősorban a pénzügyi műveletek eredményeinek volt köszönhető: az üzleti tevékenységből származó [...]
1997. 08. 27. 00:00
Magyarország legnagyobb pénzintézete a féléves gyorsjelentésben nyilvánosságra hozott eredményekkel is igazolta részvénye árfolyamának több mint kétszeres emelkedését. (Az év első napjaiban a tőzsdén 2900 forint körül forogtak e papírok, míg újabban 6300-6500 forint körül mozgott az árfolyam.) Az OTP Bank Rt. első féléves adózás előtti eredménye megközelítette a 9,3 milliárd forintot, míg a leányvállalatok teljesítményét [...]
1997. 08. 27. 00:00
A gazdasági térségek kialakulása, a közigazgatás, vagy épp a légierők kommunikációjának modernizálása esélyt adhat a regionális távközlési vállalatoknak a biztonságos fejlődéshez. Rudi Fischer, a United Telecom Investment (UTI) vezérigazgatója, a Magyarországi Helyi Távközlési Koncessziós Társaságok (LTO) Szövetségének elnöke mindenesetre bizakodó. Már csak azért is, mert remény lát az eddiginél rugalmasabb tarifastruktúrára és szabályozásra.
1997. 08. 27. 00:00
A Psion - a konkurensek kihívására válaszolva - új, kézi számítógépekhez használható operációs rendszert dobott a piacra. Az EPOC/16 és EPOC/32 fantázianeveken futó rendszerek a kibocsátó ígérete szerint tudásban és alkalmazhatóságban felülmúlnak minden eddigi változatot.
1997. 08. 27. 00:00
MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT Eredménykimutatás Mérleg 1996. VI. 30. 1997. VI. 30. Befektetett eszk. 3 341 671 4 290 049 Forgóeszközök 4 858 584 8 257 007 Saját tőke 5 307 018 7 573 503 Jegyzett tőke 2 800 000 3 800 000 Céltartalékok 51 091 28 903 Hosszú lej. köt. 80 [...]
1997. 08. 27. 00:00
Idén eddig szinte minden kedvezően alakult a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. számára. Az exportszerkezetben döntő súlyt képviselő dollár folyamatosan erősödött; a legfőbb alapanyag, a vegyipari benzin ára rendre csökkent; míg a TVK-s késztermékek – az etilén és polimer – árai viszonylag magasan stabilizálódtak. Ráadásul a tiszaújvárosi székhelyű társaság számlájára az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő [...]
1997. 08. 27. 00:00
Messze még az aranykor: a Fotex Rt. idei első féléves nyeresége továbbra is jelentősen elmarad az 1994-es esztendő 800 millió forintjától (az éves nettó profit akkor 1,5 milliárdra rúgott). Mégis, a legújabb gyorsjelentésben közzétett 390 millió forintos adózott eredmény már több mint a duplája az előző év azonos időszakában regisztráltnak. A javulás főként annak köszönhető, [...]
1997. 08. 27. 00:00
MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT, EZER FORINT Eredménykimutatás 1996. VI. 30. 1997. VI. 30. 1996. VI.30. (konszolidált) 1997. VI. 30. (konszolidált) Mérleg Befektetett eszk. 268 207 293 328 808 986 273 160 143 334 176 077 Forgóeszközök 829 007 649 966 693 717 842 667 231 1 023 368 260 Saját tőke 47 068 220 56 [...]
1997. 08. 27. 00:00
A nemzetközi nagyvállalatok egy részének a környezetre való odafigyelés már nem csak imázsjavító és etikai kérdés, hanem a hosszú távú üzleti stratégia és a nyereségesség fontos tényezője. Egy OECD-tanulmány szerint a vállalatok környezeti viselkedése háromféleképpen nyilvánul meg az üzleti stratégiájukban. DEFENZÍV Ez a stratégia a környezetvédelmet valamiféle extra kiadásként kezeli. Az ezt követő vállalatok rövid [...]
1997. 08. 13. 00:00
A területfejlesztési törvény tavaly márciusi megalkotása után több mint egy évvel a kormány idén nyáron jóváhagyta az országos területfejlesztési koncepciót, amelyet így ősszel megtárgyalhat az Országgyűlés. E koncepció határozza meg a területfejlesztés hosszú távú stratégiai céljait. Ezzel összhangban készülhetnek el a megyei és a regionális programok, amelyek léte szükséges ahhoz, hogy megkezdődhessen a források hatékony [...]
1997. 08. 13. 00:00
Az építőipar tavalyi 411 milliárd forint értékűre becsült termelése - folyó áron - az idén 500-550 milliárd forintra emelkedhet. A KSH január-májusi időszakot átfogó, 101,1 százalékos termelési volumenindexe ugyan stagnálást jelez, ám a helyhatósági választások közeledte általában fellendülést hoz ebben az ágazatban.
1997. 08. 13. 00:00
Mindenki arra vár, hogy a hazai üzleti célú ingatlanforgalmazás piacán immár a befektetési piac is beinduljon - állítja Gerő János, a Debenham Zadelhoff Hungary Kft. igazgatója. Mindmáig ugyanis az ingatlanfejlesztők tulajdonában volt az ingatlanok zöme.
1997. 08. 13. 00:00
A hazai területfejlesztést az idén mintegy 250 milliárd forintnyi költségvetési forrás szolgálja. Ez az összeg azonban elaprózódik a különböző tárcák és szervezetek között, így felhasználásának hatékonysága kérdéses. Az euro-konformnak tartott területfejlesztési törvény és a most készülő területfejlesztési koncepció a finanszírozás megváltoztatása nélkül aligha hozhat eredményt.
1997. 08. 13. 00:00
A hazai építőipar elmúlt évi teljesítménye majdnem ugyanakkora volt, mint egy évtizeddel ezelőtt. Pedig az iparágban ma már alig 140 ezren dolgoznak: közel egynegyeddel kevesebben, mint 1985-ben. A hatékonyság tehát javult; a képet azonban "árnyalja" az a 35-38 ezer feketemunkás, akinek a teljesítményét nem igazán lehet felmérni.
1997. 08. 13. 00:00
Az OECD környezetpolitikájának átfogó célja a fenntartható fejlődés elérése, ami két fontos elemet foglal magában: a környezetminőség fenntartását vagy javítását, illetve a gazdaság fejlődését. E kettős cél együttes megvalósítása azt jelenti, hogy hosszú távon létezik a környezeti és gazdasági erőforrások optimális allokációja, amely a társadalmi jólét maximalizálását szolgálja. A legfejlettebb országok az elmúlt negyedszázadban számos eredményt
1997. 08. 13. 00:00
A fenntartható fejlődés gyakran hivatkozott fogalmát a Környezet és Fejlődés Világ Bizottsága (Brundtland Bizottság) használta először az 1987-ben megjelent Közös jövőnk című jelentésében. E fejlesztési filozófia kérdéskörének szentelte az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáját Rio de Janeiróban 1992-ben, ahol a világ vezető politikusai elfogadták a Feladatok a XXI. századra (Agenda 21) című sokat vitatott – [...]
1997. 08. 13. 00:00
Olvasói sztorik