Csicskáztatás, homlokon köpés és fizikai agresszió is írható a gyermekfelügyelő számlájára, akit a szakmaiegység-vezető az utolsókig védett, és amikor panasz érkezett a nevelő ellen, ő maga is halálosan megfenyegette a 15 éves gyámoltat.
Politikus, punkzenész, tiktokker, blogger, bányász, műkedvelő filozófus, és az ország legismertebb hidegburkolója. Kovács „Sefa” István jelenleg meglehetősen elfoglalt, mivel a tevékenységei mellett egy súlyos betegség nehezíti az életét. Riport.
A szülők azzal vádolják a vezető óvónőt, hogy büntetés gyanánt felpofozta, a folyosóra lökte és még fagypont alatt is az udvaron futtatta a felügyeletére bízott óvodásokat.
Pert nyert első fokon a gyermekotthonok és a felelős állami szervek ellen egy volt állami gondozott, bántalmazott fiatal ügyében a Társaság a Szabadságjogokért.
Csütörtökön kezdi meg a munkáját Gyerekasztal néven egy új munkacsoport, amely a magyar katolikus egyházban tapasztalható gyermekbántalmazások ügyében próbál segíteni minden érintettnek.
Bejelentés nyomán felfüggesztették hivatalából a Számalk Szalézi Technikum és Szakgimnázium nevelési igazgatóhelyettesét, M. Claudiust, aki a vizsgálat lezárultáig a papi hivatást sem gyakorolhatja. Feljelentés is született ellene.