A világ húsz legerősebb gazdaságú országának pénzügyi vezetői szerint globálisan közelítenek a növekedési célhoz, de Európa lemaradhat. Fenntartják a diplomáciai nyomást, de nyitva hagyják az ajtót Puytin előtt.
A legboldogabb adózó tavaly 3 milliárd forintos topjövedelmet vallott be. A különadózó és a tőkejövedelmeket is figyelembe véve a legjobban kereső adózó 10 milliárd forintott valott be 2013-ra.
Arról puhatolóznak a tárgyalásokon, hogy vajon mennyi veszteséget hajlandóak lenyelni a bankok a devizahiteles mentésnél úgy, hogy ne fogják vissza a hitelezést.
Júliusban 12 százalék felett növekedett a termelés, amit elsősorban most is a járműgyártás csúcsteljesítménye okozott, de más ágazatok is jól teljesítettek.
Jól felhízott a létszám: 290 ezerrel több alkalmazott van ma, mint volt 2009-ben. S nem csak azért, mert államosították az iskolákat meg az egészségügyet.
Úgy tűnik, az NGM-nek és a NAV-nak is gondot okoz annak értelmezése, hogy melyik szervezetnek mikor és milyen hirdetések után kell megfizetnie az új adót.
Nyereségük több mint 80 százalékát fizették ki osztalékként a stratégiai megállapodást kötött cégek az elmúlt négy évben. A kormányon belül vita van arról, mi legyen ezekkel a megállapodásokkal.