Gazdaság

Devizahiteles bankperek – újabb halasztások

A Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán több bank kereseténél is szeptember közepére tolta a döntést.

Ma is nagyüzem van a Fővárosi Törvényszéken, összesen 11 bank és pénzintézet, köztük takarékszövetkezetek és lízingcégek devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalják ma. Az első hírek már szállingóznak is.

Porsche Bank – halasztás

Szeptember 16-ára halasztotta a döntést a Porsche Bank Zrt. által a magyar állam ellen indított devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

A felperes bank – hasonlóan a többi pénzintézethez – keresetében kérte az eljárás felfüggesztését, illetve azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (AB) és kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió bíróságánál. Ezt azzal indokolta, hogy a vonatkozó törvény elfogadásának módja sérti az összhangot az alaptörvénnyel és a nemzetközi joggal, többek között azért, mert a jogalkotó nem konzultált az Európai Központi Bankkal.
Ezt a törvényszék elutasította, ahogy a többi hasonló felperesi kérelem esetében is.

Az alperes magyar állam jogi képviselője a tárgyalás során kifejtette: nem tekinthetők tisztességesnek és így érvényesnek a szerződési feltételek, mivel nem felelnek meg a törvényben felsorolt elveknek. Kiemelte itt többek között a felmondhatóság, az egyértelmű megfogalmazás és az átláthatóság elvét.

Sberbank – halasztás

Szintén szeptember 16-ára tette el az ítélethirdetést a törvényszék a Sberbanknál, amely kereseti kérelmében az általa különböző időpontokban alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.

Az alperes magyar állam jogi képviselője ugyanakkor úgy vélte: a Sberbank ászf-jei tisztességtelenek és érvénytelenek. Kifejtette, hogy az oklisták példálózó jellegűek, tartalmilag ellentmondásosak, és rugalmas elemeket tartalmaznak, emellett sérül az egyértelműség és felmondhatóság elve is. Utóbbit ugyan formálisan biztosítja a bank, de a fogyasztó számára hátrányos szabályokat állapít meg ezzel kapcsolatosan.

És még több halasztás

Szintén szeptember 16-ára halasztotta az ítélethirdetést az Unicredit Leasing-, az Unicredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az Erste Lakáslízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

A hétfői tárgyalásokon mindhárom hitelintézet azon az állásponton volt, hogy az érintett szerződéses feltételek tisztességtelenségét kimondó törvény sérti a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos alapelvét, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, és aránytalan tulajdonkorlátozást eredményez. Ezért arra kérték a törvényszéket, forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához. Ezeket az indítványokat a törvényszék kivétel nélkül elutasította.

Az Erste Lakáslízing Zrt. jogi képviselője egyúttal pénz- és tőkepiaci szakértő bevonását és zárt tárgyalást indítványozott, azonban a bíróság ezt a kérelmet is elvetette.

Szeptember 16-án hirdet ítéletet a bíróság az Aegon Magyarország Hitel Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a magyar állam ellen indított perben, a Savaria Takarékszövetkezet ügyében pedig szeptember 15-ére halasztották az ítélethozatalt. 

Szintén határozathirdetésre halasztott el négy újabb devizahiteles pert a Fővárosi Törvényszék, melyeket a Lombard Ingatlan Zrt., az Örkényi Takarékszövetkezet, a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungary Zrt. indított a magyar állam ellen. 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik