Az angol kapitányi poszt elsőszámú várományosa, a portugál Jose Mourinho hosszú töprengés után úgy döntött, nem vállalja a feladatot, ezzel az olasz Fabio Capellót hozta jó helyzetbe.
A kedden pályára lépő 12 csapatból elvileg még tíz bejuthat a BL kieséses szakaszába. A Chelsea ugyan már hátradőlhet, de közben olyan csapatok szállnak harcba az életben maradásért mint a Liverpool vagy éppen a Real Madrid.
A Chelsea középpályása üzent a Juventusnak: fizessék meg az évi 7 millió fontos bérét, és Olaszországba igazol. Robinho egy interjúban elmondta, hogy annak idején miért kosarazta ki az Öreg Hölgyet.
Bár az osztrák csapat utóbbi időben nyújtott gyatra teljesítménye nem sok örömöt nyújtott a sportkedvelő házigazdáknak, az alpesi ország már jó ideje lázasan készül a labdarúgó Európa-bajnokságra, amelyet Svájccal közösen rendez meg 2008. június 7. és 29. között. Több millió külföldi szurkolót és vendéget, illetve milliós bevételeket várnak a szervezők.
A hétvégén tombolt a futballhuliganizmus. Az összecsapások során Auxerre-ben könnyebb, Bochumban viszont rendkívül súlyos sérülést szenvedett egy intézkedő rendőr, eltört a gerince, Belgrádban pedig egy rendfenntartó súlyos bántalmazása miatt klubvezetőket tartóztattak le.
Az utóbbi hetekben látványosan megromlott a patinás angol egyesület trénerének és a tulajdonosoknak a viszonya. Egyes lapvélemények szerint, ha a csapat kikap a héten a Marseille-től és a Manchester Unitedtől, akkor Rafael Benitezt elküldik, és a helyére Klinsmannt hozzák.
A Barcelona labdarúgócsapatának elnöke pontot tett ahónapok óta tartó találgatások, spekulációk végére. Joan Laporta vasárnap este kijelentette: Ronaldinho nem eladó!
A Barcelona hazai pályán továbbra is hibátlan: eddigi nyolc bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. A Primera División 15. fordulójában, vasárnap este a kiesés ellen harcoló Deportivo La Coruna együttesét fektette két vállra a Camp Nou-ban.
A tabellán harmadik helyezett Villarreal hazai pályán nagy meglepetésre kikapott a kiesés ellen küzdő Betistől a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A Sevilla magabiztos győzelmet aratott hazai pályán, az Atletico pedig legyűrte a Getafét egy négy piros lapot hozó mérkőzésen.
Tavaly az olasz élvonal történetének egyik legsimább bajnoki címét szerezte meg az Internazionale. Idén is nagyon úgy tűnik, hogy a milánói gárda lesz a befutó, miután az AS Roma botlott, Ibrahimovicék pedig négyet lőttek a Torinónak.
Nincsen már veretlen csapat az angol labdarúgó bajnokságban, miután a Liverpool szombati veresége után Middlesbrough otthonában az Arsenal is kikapott. A londoni együttes ezzel együtt is megőrizte első helyét a tabellán.
Nem fogadta el a klub által felkínált új szerződést Wes Brown, az angol bajnoki címvédő hétvédje. A játékos már januárban mehet, de valószínűbb, hogy csak a szezon végén hagyja el egyetlen eddigi csapatát.
Hét ponttal megugrott a spanyol bajnokságban a címvédő királyi gárda, miután a Bilbao otthonában diadalmaskodott. A két legközelebbi üldözőre, a Barcelonára és a Villarealra megoldható feladat vár vasárnap. A Valenciának továbbra sem megy.
A Liverpool a Reading otthonában elszenvedte első vereségét a bajnokságban, ugyanakkor a címvédő Manchester United és a Chelsea is kötelező győzelmet aratott hazai pályán a Derby, illetve a Sunderland ellen a Premier League 16. fordulójában.
A Bayern München nem bírt a kiesés elől menekülő Duisburggal a Bundesliga 16. fordulójában, de így is maradt az élen, miután a Werder Bremen 4-3-ra kikapott a Huszti Szabolccsal felálló Hannovertől. Hajnal Tamás újra betalált, de csapata, a Karlsruhe végül egy ponttal távozott a Bochum otthonából.
Luiz Felipe Scolari, a magyar csapattal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál labdarúgó-válogatott brazil szövetségi kapitánya kész már most meghosszabbítani a jövő évi Európa-bajnokság után lejáró szerződését.
Gólparádéval indult a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulója: a Borussia Dortmund nem kegyelmezett, 6-1-es győzelmet aratott a vendég Arminia Bielefeld felett.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított Juhász Ronald csapata, az Anderlecht ellen, miután a belga klub szurkolói különböző tárgyakat hajigáltak a pályára az angol Tottenham elleni brüsszeli UEFA-kupa-csoportmérkőzésen.
Lisztes Krisztián pénteken az Üllői úton tárgyalt, egyezség még nem született, de Berki Krisztián, az FTC zRt. igazgatóságának elnöke a zöld-fehér klub weboldalának adott nyilatkozatában azt sugallta: jó esély van az egykori kedvenc szerződtetésére.
A március óta harcképtelen Gary Neville visszatérése továbbra is várat magára, miután az angol bajnok Manchester United rendkívül peches csapatkapitánya újabb sérülést szenvedett.
Nem jutott ki a 2008-as Európa-bajnokságra a szigetországi csapat, ami részben a kapusok gyatra produkciójának is köszönhető. Az Arsenal spanyol portása, Manuel Almunia szívesen védené az angolok kapuját, miután megkapja az állampolgárságot.
A tavaly bevezetett szigorú költségvetési szabályok ellenére 754 millió euróra rúg az olasz élvonalbeli labdarúgócsapatok adóssága. Spanyolországban a Deportivo la Coruna is komoly anyagi gondokkal küzd, és már nem is vehet új játékosokat.
Oliver Kahn, a Bayern München veterán kapusa ugyan ki nem állhatja Jens Lehmannt, most mégis „baráti jó tanáccsal" látta el a kollégáját. Szerinte az angol Arsenalnál mellőzött hálóőrnek a jövő évi Eb miatt új klubba kellene igazolnia.
Paolo Maldini, a BL-győztes AC Milan csapatkapitánya határozottan cáfolta azt az olasz lapértesülést, miszerint a klubvilágbajnokságot követően befejezi a pályafutását.