Egyelőre még csak az egyházfő androidos híveinek fejlesztette le a magyar katolikus hírportál azt a mobilos programot, amivel magyarul is követhetik Ferenc pápa online megnyilatkozásait.
Az olasz Lampedusa szigeténél tavaly októberben tengerbe veszett 368 illegális bevándorlóról emlékezett meg Ferenc pápa, aki szerdán a Vatikánban a tragédia túlélőivel találkozott.
A katolikus egyházfő százezer euróval támogatta az Auschwitz-Birkenau Alapítványt, amely a lengyelországi intézményt üzemelteti - adta hírül közleményében Piotr Cywinski, az alapítvány elnöke, a múzeum igazgatója.
A katolikus egyházfő átogatásával támogatni akarja a balkáni ország európai integrációját. Azt mondta a vallások közötti békés együttélés nem csak lehetséges, hanem előnyöket is jelenthet.
A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.
A katolikus egyházfő január 1-jén mondja el üzenetét a Vatikán által meghirdetett béke világnapja alkalmából, jelmondata: "Többé nem rabszolgák, hanem testvérek" – a szöveget csütörtökön tettek közzé a Vatikánban.
Ferenc pápa levélben üdvözölte a köztársasági elnököt és Magyarország minden állampolgárát az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A katolikus egyháznak toleránsnak, kreatívnak, nyitottnak és a párbeszédre késznek kell lennie különösen a vallásilag és kulturálisan sokszínű Ázsiában - mondta a pápa dél-koreai látogatásán.