Nagyvilág

Csak egy mondatnak tűnik Ferenc pápától, de óriási változásokat indíthat el az egyházban

Ferenc-papa(960x640).jpg (Array)
Ferenc-papa(960x640).jpg (Array)

A pápa arról beszélt, hogy az egyházban nincs hely az életfogytiglani vezetőknek.

Az egyházban nincs helyük “életfogytiglani” vezetőknek, ahogyan az a diktatúrákban szokás, mondta Ferenc pápa egy katolikus lelkiségi mozgalom vezetői előtt, de arról nem tett említést, hogy mindezzel saját egyházfői szerepére is gondolt-e.

A Szentszék szombaton hozta nyilvánosságra a pápa hosszú, rögtönzött beszédét, amelyet pénteken este mondott el a Szent Péter téren a karizmatikus megújulás több tízezer tagja előtt. Ez a lelkiségi mozgalom, amely 40 év alatt nagy méreteket öltött, a Szentlélek adományait hangsúlyozza, kicsit a pünkösdi egyházhoz hasonlóan.

Az egyházban működő mozgalmak világi vezetőinek “szomorú eseteire” utalva, akik magukat “pótolhatatlannak” és “öröknek” gondolják, a pápa azt hangoztatta, hogy “a tisztségeknek időbeli korlátot kell szabni”, s hogy “a tisztség valójában szolgálat”.

“Minden egyházi szolgálat számára jó, ha határideje van, nincsenek életfogytiglani vezetők az egyházban. Ez azokban az országokban szokásos, ahol diktatúra honol” – jegyezte meg.

Az argentin egyházfő gyakran figyelmeztet a hatalom, illetve a mások feletti uralkodás kísértésére. “Hány vezetőből lesz páva! (…) És az ördög mindig a pénztárca által támad” – állapította meg.

Ferenc pápa sok vitát váltott ki azzal a véleményével, hogy elődje, XVI. Benedek lemondása nagy gesztus volt és legitim példa. Értésre adta, hogy nem zárja ki e példa követését, ám olyat még soha nem mondott, hogy egy napon ő is lemond.
Egyes, a hagyományokhoz ragaszkodó katolikusok számára “a pápa Isten földi helytartója”, akit a bíborosok a Szentlélek sugallatára választanak meg, és akinek utolsó leheletéig hivatalában kell maradnia. Szerintük a lemondásnak már a puszta gondolata is szentségtörés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik