Nagyvilág

1600 magyar fiatal találkozhat Ferenc pápával

ferenc-papa-haladas(960x640).jpg (Array)
ferenc-papa-haladas(960x640).jpg (Array)

A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal egy olyan találkozóra, amelyhez a katolikus egyházfő is csatlakozik.

A zarándokokat Rómába kísérő Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense és hivatásgondozó bizottságának elnöke elmondta, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó. A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) minden ötödik évben szólítja Rómába tagjait. Az augusztus 8-ig tartó mostani nemzetközi találkozó a tizenegyedik: huszonkét országból kilencezer fiatal érkezett. A háromezer fős osztrák küldöttség után a magyar ajkúak vannak a legtöbben. Annál is inkább, mivel a nagy létszámú német ministránsközösség tavaly külön találkozott Ferenc pápával.

A magyar fiatalokat többek között Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke, valamint Böcskei László nagyváradi püspök és Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök kísérte Rómába. A ministránsok kedd délután részt vesznek a római Szent Péter téren zajló közös és többnyelvű imádkozáson, amelyhez hat órakor Ferenc pápa is csatlakozik. A Szent Péter téri ministránstalálkozó eseményeit magyar nyelven a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása egyenesben közvetíti.

A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutatnak be magyar nyelvű misét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik