Egy 1980-as tehetségkutató döntője után a Hungaria adott zárókoncertet, és rövidesen a fél ország arra bulizott, hogy „jó lenne valami friss tvisztzene”.
Hiába játszott „a legkulturáltabb előadásmódban”, tojás-, paradicsom- és almacsutkazápor zúdult a Benkó Dixieland Bandre 1963 májusában, az V. kerületi KISZ-bizottság kulturális szemléjének tánczenekari versenyén a régi sportcsarnokban.
Tudta, hogy Dolly, amikor még Penczi Mária Ilonának hívták, matematikus szeretett volna lenni, NASA-nál dolgozó professzor? És azt, hogy steppelt pongyolában kezdte meg első igazi fellépését? Interjú – ritkaságszámba menő fotókkal.
A Fenyő-gyilkosság ügyében vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen. A Fenyő János tulajdonában álló Népszavát főszerkesztő, Gyárfással televíziós vitában is együtt szereplő Kereszty András írása a két médiamágnásról, csillapíthatatlan konfliktusukról, stílusukról.
Nehéz a boldogságtól búcsút venni és Szerelemvonat - a magyar történelem zeneművszeti pillérei, amelyek meghatározzák péntek esti házibulik struktúrját. Összeállításunk a legnagyobb bulizenékről.