egészségügy
A nyugdíjas orvosok száma 37 százalékkal, az egészségügyi szakdolgozóké 64 százalékkal, az egyéb egészségügyi dolgozóké 85 százalékkal csökkent egy év alatt.
2014. 02. 03. 06:27
Januártól bővült azon egészségügyi ellátások köre, amelyeket finanszírozási korlát nélkül végezhetnek az intézménynek - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
2014. 01. 30. 06:52
A 18,2 milliárd forintnyi pluszforrás nagyjából duplájával adósodnak el majd év közben a kórházak.
2014. 01. 22. 20:18
Ha a tárgyalásaik jól alakulnak, akár a hitelezői igények 80 százalékát is ki tudja elégíteni az intézmény az adósságrendezésre kapott állami pénzből.
2013. 11. 21. 14:41
Utolsó harmadába lépett az utóbbi évek legnagyobb hódmezővásárhelyi kórházfejlesztési beruházása.
2013. 11. 18. 09:21
Drága kórházi kapacitások hevernek parlagon, pedig az egészségügy akár húzóágazat is lehetne. Rácz Jenő a Hír24-nek elmondta, hogyan.
2013. 11. 06. 17:27
A hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség láthatóan mély nyomot hagyott a magyar szívekben. Egy friss kutatás szerint a legtöbben úgy vélik, semmit sem ér a foci kiemelt szerepe, a stadionépítésre szánt milliárdokat pedig inkább valami hasznosra költenék.
2013. 10. 21. 12:17
A 47 éves falusi férfi egy fémfűrésszel és egy késsel vágta le saját lábát az otthonában, mert nem volt pénze orvosra.
2013. 10. 11. 13:07















