Élet-Stílus

Belehalt abba, hogy 200 kilót fogyott

Az életét mentette meg a műtét, amivel sikerült leadni a már az egészségét veszélyeztető súlyfelesleget, de végül mégis a beavatkozás okozta halálát.

A brit Joanne Merchant a harmincas évei elején járt, amikor az orvosok közölték vele, egy éven belül meghalhat, ha nem fogy le minél gyorsabban. Az akkor már majdnem 240 kilós nő végül beleegyezett abba, hogy gyomorgyűrű behelyezésével kezeljék túlsúlyát, és az 1999 márciusában végrehajtott beavatkozás a nő férjének elmondása szerint csodás eredménnyel járt – írta a Mirror című brit lap.

„Mindig azt mondták neki, hogy soha nem lehet majd gyereke a túlsúlya miatt” – mondta el a nő férje, Aijaz a Mirrornak. Így különösen nagy volt az öröm, amikor pár hónappal a műtét után kiderült, hogy Joanne várandós lett, és 2000 júniusában, egy hónappal az esküvő után meg is született a pár első gyereke Harvey, akit egy évvel később újabb gyerek, Honor követett.

 
Joanne Merchant, a műtétje előtt – már életét veszélyeztette túlsúlya 

„Joanne folyamatosan adta le a kilókat, és 2006-ra már 53 kilósra fogyott le. Csodásan nézett ki és nagyon jó volt látni, hogy milyen boldog, milyen jól érzi magát a bőrében” – mondta el a Mirrornak férje, aki még a gyomorműtét előtt szeretett bele a nőben. Aijaz elmondta: soha nem zavarta Joanne túlsúlya, de „megértettem, hogy az már az egészségét veszélyeztette”.

Két évvel később azonban minden rosszra fordult. A kétgyerekes anyuka egy 2008 nyarán egy kitüremkedést vett észre a mellkasán, amiről kiderült, hogy elmozdult gyomorgyűrűje okozza. Az orvosok azt javasolták, hogy gasztróektómiát hajtsanak végre rajta, ami azzal jár, hogy eltávolítják a gyomra egy részét, hogy így segítsék a fogyást. Aijaz elmondása szerint felesége nem nagyon akarta a beavatkozást, „de nehéz nemet mondani az orvosok tanácsaira”.

 
Joanne Merchant a fogyása után

A műtétet 2008 szeptemberében hajtották végre, és után Joanne már soha nem volt egészséges. Már másnap elviselhetetlen fájdalmak gyötörték, majd hónapokon át nem tudta lent taratani az ételt és az ital, és rendszeresen kórházba kellett mennie. Végül egy újabb gyomorműtétet hajtottak végre rajta, rengeteg vért vesztett, vérmérgezést kapott és bele is kilyukadt és négy napra még mesterséges kómába is kellett helyezni.

Négy hónnappal később hagyhatta el az őt kezelő londoni kórházat, de az elkövetkező két évben már soha nem érezte igazán jól magát. 2012 augusztusában lyukat találtak a tüdején, és kórházba szállították, ahol tüdőgyulladást kapott, majd decemberben egy szívroham után az orvosok közölték, hogy semmit sem tudnak már tenni azért, hogy megmentsék az életét. 2013 januárjában életét vesztette.

A halála ügyében indított hivatalos vizsgálat megállapította, hogy halálát a 2008-ban végrehajtott gyomorműtétjével kapcsolatos komplikációk okozták. Családja 182 ezer fontos kártérítést kapott az NHS-től, de férje szerint nem a pénz a fontos, ő azt szeretné, hogy senki mással ne fordulhasson elő az, ami a feleségével történt.

A Mirror azután írta meg a nő történetét, hogy a hétvégén kiderült, jelentősen megnőtt az utóbbi években azoknak a brit nőknek a száma, akik műtéti úton igyekeznek megszabadulni a súlyfeleslegtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik