Tudomány history

Ez a hosszú háború felőrölte Magyarországot

AFP
Rudolf császár és III. Murád oszmán szultán.
AFP
Rudolf császár és III. Murád oszmán szultán.
A 15 éves háború legnagyobb csatáját az oszmánok nyerték, de annyira kimerültek, hogy győzelmüket nem tudták kihasználni.

A 16. század második felére Kelet-Közép-Európa két „szuperhatalom” közvetlen irányítása vagy befolyása alá került. Egyrészt az Oszmán Birodalom alá, amely a 16. század második felére a Magyar Királyság jelentős részét uralma alá hajtotta, az Erdélyi Fejedelemséget pedig adófizető vazallusállammá kényszerítette. Másrészt pedig a Habsburg-ellenőrzés alatt álló területekhez, melyekbe beletartozott a megmaradt Magyar Királyság is (a régebbi szakirodalomban elterjedt „Királyi Magyarország” helytelen megfogalmazás), Pozsony székhellyel.

Az oszmánok utolsó jelentősebb területfoglalása Magyarországon a tizenöt éves háborút megelőzően Szigetvár elfoglalása volt, ahol I. (Nagy) Szulejmán szultán is elhunyt. Két év múlva a két szembenálló hatalom megkötötte a drinápolyi békét, melyben lényegében elhatárolták a két birodalom érdekszféráit, sőt a császár és magyar király vállalta, hogy évi adót fizet a szultánnak. Bár az eredetileg nyolc évre kötött békét még háromszor meghosszabbították, ha nagyobb területszerző hadjáratok nem is voltak, folyamatos torzsalkodások folytak a két birodalom peremterületén. Mindkét fél végvári katonasága gyakran vezetett hadműveleteket a szomszédos területekre, melynek elsődlegesen a peremterületek lakossága látta kárát, és ez a „végvárivitéz-kultúra” jelentős mértékben hozzájárult az egykori Magyar Királyság belső területeinek elnéptelenedéséhez.

Kisbenedek Attila / AFP A két nagy ellenfél, Szulejmán szultán és Zrínyi Miklós.

Oszmán sikerek az elején

A később tizenöt éves háborúnak vagy „hosszú háborúnak” nevezett konfliktus kirobbanása is ezeknek a portyázásoknak következménye volt, bár az a tény, hogy III. Murád oszmán szultán hagyta eszkalálódni a konfliktust, valószínűvé teszi, hogy már korábban is foglalkoztatta egy hódító hadjárat gondolata. Telli Hasszán boszniai pasa 1591-ben ostrom alá vette Sziszek várát (a mai Horvátország területén), majd ezt a bécsi udvar tiltakozása ellenére még kétszer megismételte. 1593-ban azonban egy császári hadsereg megütközött vele Sziszek alatt, és súlyos vereséget mért rá, az összecsapásban a pasa is elesett. Ez kiváltotta a Porta hadüzenetét, Szinán nagyvezír személyesen indult meg Magyarország ellen. A hosszú távú cél vélhetően Bécs elfoglalása lett volna, az évekig tartó, felőrlő háború alatt azonban a török csapatok meg sem közelíthették a fővárost – a császári csapatok ellenben kétszer is ostrom alá vették Budát, még ha nem is sikerült elfoglalniuk azt, és több fontos vár keresztény kézre került ismét, ideiglenesen vagy végleg.

A háború első évei inkább oszmán sikereket hoztak. 1593-ban Szinán bevette a sokat vitatott Sziszeket, Veszprémet és Várpalotát, de Tata alatt az oszmán támadás lendülete megfeneklett. Ezzel párhuzamosan a keresztény sereg elfoglalta Füleket, és sikertelenül ostromolta Székesfehérvárt. 1594-ben Szinán bevette Tatát, majd Győrt is. Győr védői mintegy két hónapig kitartottak, de végül a várvédők parancsnoka, Ferdinand Hardegg szabad elvonulás fejében feladta a várat. A vár és város elvesztése súlyos presztízsveszteség volt, melyet Rudolf király nem honorált: Hardegget Bécsben nyilvánosan lefejezték gyávaságért. A keresztény seregek ebben az évben sikeresen elfoglalták Nógrádot, de sikertelenül ostromolták Esztergomot és Hatvant. Esztergom ostrománál esett el Balassi Bálint költő, akinek haláláról a következőképpen emlékezett meg egy kortárs forrás:

az ebben való igyekezet közepette Balassi Bálintnak, a mind Marsnak s mind Pallasnak követésére serény ifjúnak, mindkét combját ólomgolyó ütötte át; ebbe a sebesülésébe, noha csontjai nem sérültek meg, néhány nap múltával belehalt.

Fordult a kocka

A hadiszerencse 1595-től változott, ehhez több tényező együttállása vezetett. Ebben az évben elhunyt Murád szultán, ami intrikákhoz és politikai játszmákhoz vezetett a szultáni udvarban. Ennek eredményeként a tehetséges Szinán nagyvezírt leváltották. Bukását nem sokkal élte túl, egy év múlva hirtelen elhunyt. A Habsburgok időközben eredményesen tárgyaltak az oszmán vazallus Erdélyi Fejedelemséggel, Havasalfölddel és Moldvával, amelyeknek belépése a háborúba újabb török erőket kötött le. A szultán kénytelen volt Havasalföld ellen hadjáratot indítani, de „Vitéz” Mihály havasalföldi vajda, jelentős erdélyi – és kiemelten székely – segítséggel súlyos vereséget mért a törökökre Giurgiunál.

Az év során a keresztény csapatok sorra foglalták el Esztergomot és Visegrádot, míg az erdélyi sereg a Maros völgyében előrenyomulva elfoglalta Lippát és Borosjenőt (a két vár birtoklása a háború lezárását követően is hosszú időre vitát okozott az Erdélyi Fejedelemség és a Porta között). 1596-ban a keresztények elfoglalták ugyan Vácot, de ugyanebben az évben elesett a Felvidék kulcsának tartott Eger. Ebben az évben zajlott le az egész háború talán legnagyobb csatája Mezőkeresztesnél.

A csata a kezdeti keresztény fölény ellenére oszmán győzelemmel ért véget, melyet azonban már a kimerült török csapatok nem tudtak kiaknázni.

1597-től fokozatosan egy „patthelyzet” alakult ki a szembenálló felek között. A következő évben egy Pálffy Miklós vezette keresztény csapat bravúrral visszafoglalta Győrt (petárdával robbantották be a várkaput), majd ismét keresztény kézre került Tata, Veszprém és Várpalota, de sikertelenül próbálkoztak Buda ostromával. Az elhúzódó háború miatt már mindkét fél hajlott a megegyezésre, ám néhány kisebb keresztény győzelemre még sor került, köztük Székesfehérvár és Pest elfoglalására, mely azonban csak néhány évig maradt keresztény kézen.

Véres farsang

A háború legfontosabb mellékhadszíntere az Erdélyi Fejedelemség volt, ez végül a tizenöt éves háború végére is döntő hatással bírt. Báthory Zsigmond Rudolf oldalán lépett be a háborúba. Mikor Havasalföldet oszmán támadás érte, Báthory a szorongatott helyzetben lévő Mihály havasalföldi vajda segítségére sietett. Ehhez nagy mértékben támaszkodott a székelyek segítségére, akiknek kapcsolata a korábbi fejedelmekkel igencsak terhelt volt, melyet két székely felkelés is bizonyított. Báthory vállalta a közszékelyek kiváltságos státuszának visszaállítását, ők cserében – Mihály vajda csapataival egyesülve – súlyos vereséget mértek a törökökre Gyurgyevónál (a mai Giurgiu, Dél-Románia). Zsigmond azonban nem tartotta be ígéretét, ez egy újabb székely felkeléshez és véres megtorláshoz vezetett, mely „véres farsang” néven vonult be a történelembe.

Wikipédia Török hadjáratok Magyarországon 1545 és 1592 között.

Ennek hosszú távú következménye volt, hogy a székelyek az elkövetkező években mindig az aktuális fejedelem ellen harcoltak. Előbb Mihály havasalföldi vajdával szövetkeztek Báthory András ellen, akit menekülés közben Csíkszentdomokos mellett gyilkoltak meg, majd később az a paradox helyzet állt elő, hogy a székelyek jelentős része Erdély egyetlen székely származású fejedelme, Székely Mózes ellen szövetkezett Radu Șerban havasalföldi vajdával. Egy legenda szerint a fejedelmet egy székely katona vágta le a brassói csatában, ahogyan egy másik, nehezen bizonyítható legenda szerint Mihály vajda utolsó testőrei is székelyek voltak, akiket a Giorgio Basta által megbízott orgyilkosok vele együtt meggyilkoltak. Míg Erdélyben 1599-et követően lényegében polgárháborús állapotok uralkodtak, addig a román történetírásban ez egy „diadalmas időszakként” honosodott meg, amennyiben a Havasalföld, Erdély és Moldva trónját egy személyben birtokló Mihály vajdát az első „országegyesítőnek” tekintik – noha ez az értelmezés távolról sem tükrözi a valóságot.

Az erdélyi polgárháborús állapotok, kiemelten Giorgio Basta katonáinak fosztogatásai, jelentős mértékben elpusztították a tartományt, mai ismereteink szerint ez is hozzájárult Közép-Erdély, kiemelten a Mezőség etnikai viszonyainak megváltozásához, amennyiben az elpusztított magyar jobbágyság helyett románok telepedtek be. Végül a Bocskai István által vezetett felkelés eredményeként a Habsburgok kénytelenek voltak kivonulni Erdélyből, majd Bocskaival megkötötték a bécsi békét, mely elismerte Erdély szuverenitását. Ennek folyománya volt a zsitvatoroki békekötés, ami lezárta a két birodalom konfliktusát is. A Zsitva folyó dunai torkolatánál megkötött békekötés értelmében Eger, Kanizsa és Esztergom várai török kézen maradtak, cserében viszont a Habsburgok mentesültek az adófizetés alól. A békeszerződés több évtizedre biztosította a status quót a Kárpát-medencében.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

History magazin
NOVEMBERI szám

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik