egészség

30 férfin végeztek kísérletet a Valenciai Egyetem kutatói, amiből kimutatták, hogy a düh valóban az agy olyan területén okoz vérbőséget, ami a boldogság érzéséért is felel. A vizsgálatban résztvevő férfiak agyát a kísérlet előtt és után is MRI-vel vizsgálták, közben pedig olyan igéket olvastak fel nekik, amelyek felidegesítették őket. A kutatók elmondták, hogy a düh [...]
2010. 06. 15. 10:23
Hollandiai kórházakból származó adatokat vizsgáltak meg a rotterdami Erasmus Egyetem kutatói. 700 ezer szülés adatait elemezték és ennek eredményeként állítják, hogy délután hat és éjfél között, illetve éjfél és reggel nyolc óra között nagyobb kockázata volt annak, hogy az újszülött meghal, mint a napközbeni időszakban, méghozzá 32-47%-kal. A kutatók hangsúlyozták, hogy a nagyobb, központi kórházakban [...]
2010. 06. 15. 06:23
Európai Uniós kutatók készítettek tanulmányt a napfény pozitív hatásairól, amit a European Heart Journalban közöltek. Rámutattak, hogy noha az orvostudomány egyelőre a napfény káros hatásaitól hangos – arra hívják fel a figyelmet, hogy a napozás rákot okozhat – nem szabad elfelejteni, hogy a mértékletes napozásra a szervezetnek szüksége van. Azzal eddig is sokan tisztában voltak, [...]
2010. 06. 14. 15:07
Nem csak az óvodai eredményekre vonatkozik a kutatás eredménye, hanem a kisiskolások teljesítményére is. A felmérés során a 4 éves gyerkőcök szövegértési és számolási képességeit mérték fel, itt teljesítettek jobban azok, akik közel ugyanabban az időben aludtak el. A jó teljesítményhez kétségtelenül hozzájárult az elalvás idejével kapcsolatos szülői szigor is. Az Amerikai Alvástudományi Akadémia szerint [...]
2010. 06. 14. 07:35
Ez a veszély főleg a befogadó partnereket – férfiakat és nőket egyaránt – fenyegeti. Egy pittsburgh-i konferencián mutattak rá a szakértők arra, hogy egyes készítmények így hozzájárulhatnak a nemi úton terjedő betegségek terjesztéséhez. Az egyik 900 résztvevős tanulmányban azt figyelték meg, hogy azok a férfiak és nők, akik gyakran használtak síkosítót, háromszor nagyobb eséllyel kaptak [...]
2010. 06. 14. 07:35
A párakapuk lényege, hogy alattuk – a keresztvasra szerelt szórófejek üzembe helyezésével – vízpermetből, illetve vízködből álló függöny keletkezik, amelyen a látogatók bármikor áthaladhatnak. Mivel a vízpermetet, illetve a vízködöt alkotó cseppek mérete a szokásos vízcseppeknél jóval kisebb, lényegesen hatásosabban csökkentik a hőérzetet is. Jelenleg három párakapu üzemel az állatkert területén, de a következő héten [...]
2010. 06. 11. 16:52
A glasgow-i egyetem kutató azt vizsgálták, hogy hogy állnak a skót felnőttek az öt legveszélyesebbnek tartott szenvedéllyel: a dohányzással, az ivással, a mozgáshiánnyal, rossz táplálkozással és túlsúllyal. A felmérés végén meg kellett állapítaniuk, hogy a skótok veszélyesen élnek, csupán a lakosság 2,5%-ának nincs semmilyen szenvedélybetegsége. Ez pedig komoly aggodalomra ad okot a kutatók szerint. Veszélyeztettnek [...]
2010. 06. 11. 14:05
A most kifejlesztett mogyorófajt kizárólag keresztezés útján hozták létre és eltávolították belőle azokat a fehérjéket, amelyek kulcsszerepet játszanak az allergiás reakció előidézésben. A mogyoróallergia emellett viszonylag gyakori probléma, legtöbbször légzési problémaként jelentkezik. Az új mogyorófajjal kapcsolatos vizsgálatok során, a kutatók úgy tapasztalták, hogy a mogyoróallergiás gyerekek sokkal kevésbé lesznek rá allergiásak. Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium [...]
2010. 06. 11. 11:39
A Toronto-i Egyetem kutatásai alapján megerősítette, hogy a szexomnia valóban létező, komoly betegség. A kutatók legnagyobb meglepetésére a 832 résztvevő 8%-a szenvedett a betegségben. Még mielőtt az alváslaborban videóra vették volna őket, a kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet is arról, szenvednek-e tudomásuk szerint a betegségtől. A szexomnia alvászavarnak minősül az olyan [...]
2010. 06. 11. 07:34
Jóval nagyobb tehát a szívbetegségek kockázata azoknál a nőknél, akik nem magasabbak, mint 153 centiméter, illetve a 165 centiméternél alacsonyabb férfiaknál. A három millió résztvevő bevonásával végzett kutatás végeredményét a European Heart Journal-ban tették közzé. A kutatók most erre hivatkozva azt szeretnék, ha az alacsony testmagasságot az orvosok felvennék a szívbetegségek már ismert kockázatai mellé. [...]
2010. 06. 10. 10:34
A British Medical Journalban jelent meg egy tanulmány, melynek alapjául a kórházak sürgősségi betegfelvétele szolgált. Az adatokat 2002 júliusa és 2008 szeptembere között gyűjtötték a Szigetországban, ahol 49 millióan élnek. Az ország vezetése 2007. július elején törvényileg betiltotta a dohányzást minden beltéri munkahelyen és az olyan nyilvános helyeken, mint a bárok és az éttermek. A [...]
2010. 06. 09. 15:15
Egy kanadai tanulmányból az derül ki, hogy a hegyi kerékpározás közben elszenvedett komoly – főleg gerincsérülések – ellen olykor még a bukósisak és a védőruha sem nyújt elég védelmet. Azzal már sokan foglalkoztak, hogy milyen sérülésekkel járhat a hegyi kerékpározás, ám arról még egyáltalán nem készült tanulmány, hogy milyen összefüggés lehet a kerékpározás és a [...]
2010. 06. 09. 11:57
Olvasói sztorik