Egy e heti miniszteri utasítás fontos változásokat hoz. A kórházaknak a korábbihoz képest kétszer annyi ágyat kell készenlétben tartaniuk. Sok egészségügyi intézményből kitiltották a covidosokat és a fertőzésgyanúsakat is.
A kormánynak is segítő járványügyi szakember szerint a védekezés nagyon rossz irányba halad. Komoly őszi-téli járványra kell számítani, ha nem változnak meg a dolgok.
A magyarok oltásellenességének indokai anekdotákban gyökereznek, a valóságban múló kellemetlenség áll szemben emberi életekkel – Falus András professzort kértük, segítsen tiszta vizet önteni a pohárba.
A tesztelés nem bírja tartani a lépést a járvánnyal, a kormány is egyre inkább a sötétben tapogatózik. Több ezer fertőzöttről nem tudni, mi van velük pontosan.
Románia 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be szerdától a Magyarországról és másik 48 olyan országból érkezők számára, ahol az utóbbi két hétben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos száma meghaladta a romániai adatot.
Ha az ARC kiállításból indulunk ki, kétségtelen, hogy a Covid-ubi az év magyar szóvicce, de még ha a poén hamar el is fárad, a vizualitásban bőven vannak tartalékok. Megnéztük a felhozatalt.