Egy hónap pedig nagyon kevés ahhoz, hogy a Népszabadság újságírója könnyek nélkül beszéljen a lapról. Újságírók és civilek beszéltek a magyar helyzetről.
Az ellenzék gyakorlatilag eltűnt a kvótakampányban, a helyüket pedig egy viccpárt és a civil szervezetek vették át. Mit jelent ez a jövőre nézve, válthatnak-e ők valaha kormányt?
Boszorkányüldözés a norvég pénzek miatt, sorosozás, ügynöközés, gyengülő demokrácia. Az Emberi Jogi Tanács független szakértője olyan jelentést írt rólunk, mintha minimum a civilek rendelték volna (pedig nyilván nem), kérdés, lesz-e foganatja.
A Norvég Civil Támogatási Alap hatékonyan és az előírásoknak megfelelően működik, áll a PKF Littlejohn könyvvizsgáló jelentésében – adta hírül Norvégia hivatalos magyar honlapja.
Az alsóház már rábólintott a törvényre, amely a külföldi szervezetek és vállalatok tevékenységét szabályozná, már csak Vlagyimir Putyin aláírására várnak.
Három szervezet megvizsgált 23 alkotmánybírósági határozatot az utóbbi pár évből, majd arra jutott, nagyon eltolódott a hangsúly. Markánsan látszik a határvonal.