cégek

A magyar cégek körülbelül 15 százaléka, 60 ezer cég nem adta be időben a tavalyi gazdálkodásáról készült beszámolóját az APEH-nek - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
2010. 10. 06. 06:43
Üzleti együttműködés és konkurenciaharc is volt a Tolnay Lajos által irányított MAL és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök üzleti érdekeltségei között – derül ki a Figyelő írásából. Az iszapömlésben érintett vállalat drasztikus költségcsökkentéssel üzletileg jól kezelte a válságot.
2010. 10. 05. 16:40
A hagyományokhoz híven, maratoni tanácskozás után alakította ki a díjazottak listáját a Figyelő TOP 200 prominens zsűrije. A díjazottak nevét az október 16-i gálán hozzák nyilvánosságra. A rendhagyó rendezvényen egyébként öt ismert gondolkodó osztja meg nézeteit az állam szerepéről.
2010. 10. 02. 07:35
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága pénteki ülésén a kormánypárti képviselők szavazataival támogatta Juhász Miklós jelölését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki posztjára. Az ellenzék megkérdőjelezte a jelölt szakértelmét és függetlenségét is.
2010. 10. 01. 12:26
Újabb befektetésekre lehet számítani az elkövetkező időszakban, a projektet tervezők között van összeszerelő üzemet létesíteni szándékozó amerikai cég, elektronikai gyártó, német gépjárműipari beszállító, pénzügyi tanácsadó, egészségügyi magánszolgáltató s regionális szolgáltató központot létesíteni szándékozó multi - írta a Világgazdaság pénteken.
2010. 10. 01. 07:14
Országos közlekedési holdingba vonná össze a vasúti személyszállítást és az autóbusz-közlekedést a kormány; a MÁV-Start és a 12 helyi Volán-társaság egyesüléséből születne olyan szállítási cég, amellyel jelentős költség- és létszámcsökkentés érhető el, ráadásul elkerülhetőek lennének a párhuzamosságok és egységesíthetők lennének a viteldíjak is - írta a Napi Gazdaság pénteken.
2010. 10. 01. 07:10
Másodszor emelik az idén az MKB Bank Zrt. (MKB) alaptőkéjét; csütörtökön a fő tulajdonos BayernLB szóvivője közölte, hogy a magyar érdekeltség 173 millió eurót kap még 2010-ben.
2010. 09. 30. 14:33
Felszámolás alá került a magyarországi autó- és elektronikai gyártóknak, építőipari és mezőgazdasági cégeknek polietilénfóliákat gyártó Mídász Műanyaggyártó Kft. - írta a Napi Gazdaság.
2010. 09. 30. 06:44
A Mediaedge:cia ügyvezetője, Simon Zsolt irányítja októbertől a TV2 kereskedelmi csatornát. A tulajdonos a társaság pozíciójának erősödését várja az új igazgatótól, akinek szakmai tapasztalatában és kapcsolatrendszerében is bízik a cég – írja az mmonline.
2010. 09. 27. 13:16
Többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - tudta meg a Napi Gazdaság.
2010. 09. 27. 08:26
Elodázhatatlanná vált az M30-as autópálya, a 3-as és a 37-es számú fő utak közvetlen közelében lévő felsőzsolcai ipari park bővítése, a csaknem félmilliárd forintos fejlesztés már megkezdődött, s várhatóan 2011 elején befejeződik.
2010. 09. 26. 06:34
Az Audi 900 millió eurót fektet be győri üzemébe 2013-ig, így 1800 új munkahelyet hoz létre. A beruházásnak azonban természetesen ára van, és a magyar kormány nem követelhet az Auditól garanciát a hazai beszállítói hányad mértékére.
2010. 09. 23. 17:00
Kevés vezető világcég élén találunk olyan embert, aki Magyarországról futotta be nemzetközi karrierjét. Kapitány István ilyen ember. Október elsejétől a világ egyik legnagyobb vállalatának, a Shellnek az alelnöke, aki egész Európa kiskereskedelmi üzletágáért felel, ráadásul Budapestről. És negyedévente egy napot Európa valamely benzinkútjánál tölt majd… Interjú.
2010. 09. 23. 10:25
A GVH engedélyezte, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. megszerezze az Allianz Bank Zrt. 100 százalékát, és hozzájárult a Prémium Magánnyugdíjpénztár beolvadásához a AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárba - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2010. 09. 22. 14:37
Mivel a távközlési iparág nagyon gyorsan fejlődik, új technológiák születnek, és ennek megfelelően alakulnak a piaci trendek, a Magyar Telekomnak is gyorsabban kell reagálnia a változásokra - indokolta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a vállalat felső vezetésében történt változásokat.
2010. 09. 22. 10:59
Kevesebb mint a felére csökkent augusztusban a fizetésképtelenségi eljárások száma az építőiparban az előző havihoz képest az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint, éves összehasonlításban azonban továbbra is gyors növekedés tapasztalható, vagyis csak látszólag enyhül a krízis az ágazatban.
2010. 09. 19. 07:29
Olvasói sztorik